Hamilton
Ezért szenved idén az F1-es időmérőkön Hamilton
A Mercedesnél a versenytempó a lényeg, Hamilton pedig arra is állítja be az autóját, ami miatt trükkösebbek az időmérők. De az autó egyelőre ennyit enged.
részletekHamiltont is védte az „értelmetlen” taktikával a Mercedes
A brit szerint rossz ötlet volt a csapat DRS-taktikája, Andrew Shovlin azonban emlékeztetett rá, a helycserével éppen Hamilton esélyeit maximalizálták, és neki végül sikerült is Sainz előtt beérni.
részletekSainz röhögött az autóban a Mercedeseken
Saját trükkjét próbálták ellene fordítani, de sikertelenül: Sainz elmondása szerint jót nevetett az autóban az F1-es Japán Nagydíj hajrájában.
részletekPokoli harcot vívott az 5. helyért Hamilton
A Ferrarik fejlesztéseit és a McLaren felemelkedését méltatta Lewis Hamilton, aki foggal-körömmel küzd az F1-es konstruktőri ezüstéremért.
részletek„Max a valaha volt legjobb pilóta” – Ecclestone
A Formula-1 volt vezetője elárulta, miért gondolja a Red Bull hollandját minden idők legjobbjának – emellett arról is beszélt, miben különbözik Lewis Hamiltontól a kétszeres világbajnok.
részletekHamilton mesterséges intelligenciát használna
Russell a következetességet hiányolja, Sainz furcsállja, hogy épp Verstappen úszta meg, Hamilton bevetné az AI-t – vihart kavart a rajtbüntetés elmaradása.
részletekHamilton: Az autó hibája miatt szenvedünk
Lewis Hamilton csak a hetedik helyre kvalifikálta magát az F1-es Japán Nagydíj időmérő edzésén, de pontosan tudja, hogy mi ennek az oka. Minden hétvégén van legalább egy rossz napjuk.
részletekHamilton: Jelentős a hátrányunk
Kihívásokkal teli napon van túl Lewis Hamilton és a Mercedes. Már az első szabadedzésen sem találták a tempót, a másodikon 14. lett.
részletekF1Stat: Megszakadó sorozatok
Miközben Sainz és a Ferrari ünnepelt, Verstappen és a Red Bull győzelmi, Alonso és az Aston pontszerzési, és Bottas célba érési szériája is véget ért.
részletek„Ha nem nyernek fél perccel, akkor valami van” – Hamilton a Red Bullról
A hétszeres F1-es világbajnok arra számít, hogy Suzukában újra erős lesz a Red Bull – a Mercedestől viszont nem vár olyan produkciót, mint Szingapúrban.
részletekPerez versenybalesetnek érzi az Albon-incidenst
A mexikói szerint nem történt semmi a williamses kontaktnál – ellenben nem érti, Hamilton miért nem kapott büntetést az F1-es Szingapúri Nagydíjon.
részletek„Gyorsabb voltam George-nál” – Hamilton győzelmi esélyei
Úgy érzi, egy jobb időmérővel ő is beleszólt volna az első hely sorsába – Russell helyében viszont nem állt volna ki a VSC alatt az F1-es Szingapúri Nagydíj harmadik helyezettje.
részletek