DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek

Flörsch

Hamilton végre Laureus-díjat nyert – megosztva

A sport-Oscarként emlegetett elismerést 2020-ban az F1-es világbajnok és Lionel Messi kapta. Hamilton köszönőbeszédében a nemek közti egyenlőségre hívta fel a figyelmet az autósportban.

részletek

Sophia Flörsch Hubert emlékére futotta le a maratont

Egy évvel ezelőtt még az életéért aggódhattunk, ám Sophia Flörsch felépült a makaói balesetéből, így ősszel Anthoine Hubert emlékére teljesítette a negyvenkét kilométeres távot.

részletek

Sophia Flörsch szerint a W Series csak PR, Susie Wolff sincs meggyőzve

A 2019-es év nagy áttörést jelent a női autóversenyzők számára: idén elindult a kizárólag nekik szóló W Series, ahova a legkülönbözőbb bajnokságokból – vagy akár szakágakból – érkeztek résztvevők.

részletek

Máris elhalt a Formula Masters sorozat

Bár nagy reményekkel várták az első évadot, a jelek szerint már a születése előtt eltemetik az új Formula-szériát. A Formula-3-as Európa Kupa utódjának szánt sorozat érdeklődés hiányában elmarad.

részletek

Sophia Flörsch visszatért a pályára

Kevesebb, mint négy hónappal horrorisztikus balesetét követően visszatért a versenypályára Sophia Flörsch. A tizennyolc esztendős német hölgy teljesen meggyógyult és várja, hogy bizonyíthasson.

részletek

Sophia Flörsch teljesen meggyógyult

A fiatal német versenyzőhölgy döbbenetes balesetet szenvedett novemberben Makaóban. Bár egy csigolyáját is eltörte, rendkívül szerencsésnek mondhatja magát, immáron hivatalosan is egészséges.

részletek

Flörsch: Nagymamám volt az őrangyalom

Elsírta magát, mikor megtudta, hogy mások megsérültek a makaói balesetben, meghökkentette a történtek visszhangja, és még Alonso is írt neki: interjút adott Sophia Flörsch.

részletek

Egy héttel műtétje után Sophia Flörsch hazautazik

A horrorisztikus képsorok láttán talán senki sem hitte volna, hogy a fiatal német pilótalány története ennyire pozitív fordulatot vesz: nyolc nappal második születésnapja után elhagyja a makaói kórházat.

részletek

Flörsch már a visszatérését tervezi

Makaóban még gerincét törte egy Formula-3-as versenyen, de Sophia Flörsch máris biztosra veszi, hogy visszatér az autóversenyzéshez. Édesapja nem fogja ebben megakadályozni a német hölgyet.

részletek

Az FIA vizsgálódik Flörsch balesete után

Az FIA elnöke, Jean Todt megígérte, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség szakértői kivizsgálják Sophia Flörsch balesetét, amely vasárnap történt a Formula-3-as Makaói Nagydíjon.

részletek

Öt sérült Sophia Flörsch sokkoló balesetében

A 17 éves német versenyzőnő a Lisboa kanyarban repült ki a pályáról, és a védőkerítést átszakítva csapódott egy építménynek a Formula-3-as versenyen. Öt embert, köztük két versenyzőt szállítottak kórházba.

részletek

Ilyen még nem volt: Női tesztet rendezett az FIA

Elindította Női Versenyzőfelmérő Programját, azon belül pedig nemrég megtartotta első tesztjét is az FIA. A cél annak ösztönzése, hogy minél több női pilóta találja meg a helyét a férfiak által uralt autósportban.

részletek