Ferrari
Mitől javult fel Raikkönen formája?
Míg tavaly nem igazán tudta felvenni a versenyt F1-es csapattársával, Sebastian Vettellel, addig idén csupán néhány pont választja el őket egymástól – minek köszönhető a finn pilóta formajavulása?
részletekMassa már a Ferraritól is vissza akart vonulni
A brazil F1-es pilótát a 2010-es évek elején nagyon sokan leírták, de visszavágott, és csak 2016 végén döntött úgy, hogy szögre akasztja sisakját - szerinte azonban már három éve is gondolt erre.
részletekA Williamshez igazolt Raikkönen egykori mérnöke
A grove-iaknál nem úgy fognak emlékezni 2016-ra, amikor felvették a kesztyűt az F1-es nagycsapatok ellen, de annak érdekében, hogy a jövőben ez ne így legyen, neves mérnököt igazoltak a Ferraritól.
részletekRaikkönen: Megnyerhetjük még mi is…
…ha a Mercedes kiesik az összes hátralevő F1-es versenyen. Mivel ez nem valószínű, a finn elismerte, a Ferrarinak a második hely megszerzésére és Red Bullra kell koncentrálnia.
részletek553 kör a Ferrari és Mercedes teszteredménye
Raikkönen, Vettel és Wehrlein segédkezett a Pirelli gumitesztelésében keddtől csütörtökig, két különböző pályán – a versenyzők jócskán gyarapították kilométereik számát.
részletekEcclestone kitart összeesküvés-elmélete mellett
Az F1 ura továbbra is úgy gondolja, a Mercedes segítette a Ferrarit tavaly, így zárkózhatott fel az olasz csapat – az idei eredmények alapján azonban úgy tűnik, nem eléggé.
részletekPerez Raikkönen helyén a Ferrarinál?
Bár a Renault-val és a Williamsszel is kapcsolatba hozták, könnyen lehet, hogy a mexikói csak azért kötött egy éves szerződést a Force Indiával, hogy 2018-ra már Maranellóban találjon magának F1-es ülést.
részletekFerrari: Semmit sem kell másképp csinálnunk
A Scuderia új technikai igazgatója, Mattia Binotto szerint nincs szükség arra, hogy bármin is változtassanak - jól haladnak a 2017-es F1-es projekttel és mindenük megvan ahhoz, hogy sikeresek legyenek.
részletekRetro – Ferrarival és McLarennel nyeretlenül
1956-ban ezen a napon született a svédek örök beváltatlan ígérete, a ’80-as évek Nick Heidfeldje, akit hiába szemelt ki magának az F1 két legnagyobb csapata is, hiszen ő maga rosszkor volt a jó helyen.
részletekMelyik most a leggyengébb F1-es motor?
A monzai F1-es hétvégén mért sebességadatokat közölte az FIA - érdekes dolgokra bukkanhatunk, ha megnézzük, mit ment egymáshoz képest a Mercedes, a Ferrari, a Honda és a Renault.
részletekRetro – A tifosi-álom: Ferrari vb-cím Monzában
Az olasz közönség Ferrari-győzelmet látni megy Monzába, amire immár 20-szor volt példa. Az viszont csak négyszer fordult elő – így még különlegesebb –, hogy a Scuderia pilótája Monzában szerezte meg a bajnoki címet. Niki Lauda is így nyerte első trófeáját.
részletekAlonso a Ferrari változásáról beszélt
Fernando Alonso ismét feltárt néhány okot, amiért a 2014-es év végén otthagyta a Ferrarit a McLaren kedvéért. A spanyol döntését befolyásolta néhány dolog, amit csak most mondott el a riportereknek.
részletek