F1
„Az F1 a csúcs, de nem az F1 a minden” – Mohammed ben Sulayem
Az FIA elnöke a Formula.hu-nak adott exkluzív interjúban elmondta, hogy hogyan gondolkodik vezetőként, mi a víziója, mi a küldetése.
részletekHamilton odaszólása, Alonso és Verstappen uralma: a keddi F1-es hírek
A Formula.hu napi hírösszefoglalójában több téma is felmerül a Mercedes kapcsán, de szóba kerül a Ferrari, a Red Bull és a McLaren is.
részletek„Az új szélcsatornába már csak a 2024-es autót visszük” – költözés előtt a McLaren
Andrea Stella szerint erősen közelítenek ahhoz a ponthoz, amikor már a jövő évi autóval fognak törődni, de egy fejlesztési csomagot még hoznak 2023-ban.
részletekRussell kimondta: a fejlesztések óta nem fekszik neki a Mercedes
George Russell szerint már nincs meg a korábbi tempója és magabiztossága, a beállítási irány nem kedvez neki, ezért esett vissza a formája.
részletekÍgy állnak a csapaton belüli küzdelmek a 2023-as F1-es szezonban
Max Verstappen, Fernando Alonso, Lewis Hamilton, vagy éppen Alex Albon fölényéhez sem férhet kétség, de hogyan áll a Ferrari, a McLaren vagy az Alpine?
részletekAlonso és Verstappen is megsemmisíti a csapattársát, már nem először
Mindkét kétszeres F1-es világbajnok idei teljesítménye ott van a valaha volt legjobbak között bizonyos szempontból.
részletekHamilton: Ha én ülnék Sergio autójában…
A hétszeres F1-es világbajnok szerint jelenleg verhetetlen a Red Bull, de ha ő lenne Verstappen csapattársa, nehezebb dolga lenne a hollandnak.
részletek„A BoP katasztrófát és csődöt jelentene az F1-nek” – Wolff
A Mercedes F1-es csapatvezetője nem veti el a motorteljesítmény-kiegyenlítés lehetőségét, ám a sport szellemiségében kell mindennek történnie.
részletekA Pirelli is elismerte: használhatatlan az F1-es esőgumi
Mario Isola egyetért a versenyzőkkel, akik a Belga Nagydíjon rámutattak: pillanatnyilag csak a safety car mögött használják az esőgumikat.
részletekPiastri miatt esett hátra Russell Spában
Rosszul mérte fel a helyzetet az F1-es Belga Nagydíj rajtja után a Mercedes pilótája. A McLaren és a Ferrari is meglepte a hétvégén, a cél egy győzelem 2023-ban.
részletekEgy éve jelentette be Alonsót az Aston: mi történt akkor és mi történt azóta?
2022. augusztus 1-jén még döbbenten állt az F1 világa Alonso és az Aston bejelentése előtt, azóta viszont beigazolódott a spanyol döntése.
részletekPattog a Mercedes, a valóságba ütközött a McLaren: a hétfői F1-es hírek
A hétfői napi F1-es hírösszefoglalójában szerepel Verstappen és a mérnöke, Leclerc és Ricciardo is: erről szóltak a hírek ma.
részletek