F1
Eddigi legnehezebb hétvégéjére készül a Red Bull
Dr. Helmut Marko a Ferraritól, Christian Horner a McLarentől tart, és mindketten úgy érzik, hogy szombaton lehet megnyerni a vasárnapi versenyt is.
részletekBotrány: Andretti szerint a Liberty-vezér közölte vele, hogy nem jöhetnek az F1-be
Elképesztő történetet mondott Mario Andretti: szerinte Greg Maffei konkrétan kimondta, hogy mindent megtesz azért, hogy a projekt sose kerülhessen be az F1-be.
részletekKésve ért oda a Monacói Nagydíjra a McLaren és az Alpine
Két F1-es csapat is csúszásban van, csütörtök délelőtt még nagy erőkkel dolgoznak helyszíni épületeik összerakásán.
részletekKukázza az F1-es sárvédők ötletét az FIA
Két hete a Ferrari segítségével extrém verziót teszteltek, de az is kudarcot vallott: új megoldás kell az esős versenyek törlésének elkerülésére.
részletekMarko elárulta: egyeztettek Alonsóval
A Red Bull F1-es tanácsadója szerint azonban csak nagyon nehezen működött volna a 42 éves spanyol és Max Verstappen párosa.
részletekLeclerc és Monaco: elátkozott F1-es futam
Hiába akar nagyon bizonyítani hazai F1-es hétvégéjén Charles Leclerc, évek óta kötényeket kap: most újabb esélyben bízik a Ferrarival.
részletekVizsgálat az F1 ellen, együtt a mezőny: szerdai F1-es hírek
Szoros és kiélezett csata következhet az élmezőnyben, Toto Wolff a Mercedesről, Sergio Perez Max Verstappenről beszélt, nem tárgyal Yuki Tsunodával a Red Bull: a mai nap hírei.
részletekMit várhatunk az F1-es Monacói Nagydíjtól?
Legendás helyszínre látogat az F1 mezőnye az előttünk álló hétvégén, nézzük, hogy mit érdemes tudni a Monacói Nagydíj előtt!
részletek„Egy kiesés mindent megváltoztat” – Ferrari
Fred Vasseur szerint olyan szorossá vált az F1-es élharc, hogy aki hibázik, az azonnal lemarad, aki pedig tökéletes hétvégét teljesít, az óriási előnybe kerülhet.
részletek„Nem vettünk észre egy alapvető dolgot” – Wolff
A Mercedes F1-es főnöke elismerte: voltak „cikkcakkok” az előző években, de mostanra irányba álltak. Nem irigységgel figyeli a McLaren feltámadását.
részletekMár nem csak a tempó dönt az F1-es élharcban
„Nemigen volt különbség” a McLaren és a Red Bull között Imolában, ezért fontosabbá válhatnak más tényezők a csatában – véli Andrea Stella.
részletek„Pikáns Verstappen csapattársának lenni” – Perez
A mexikói szerint okai vannak, hogy nem mindenki sikeres a Red Bullnál: úgy érzi, ha más versenyez mellette, akkor ő is többször kitűnt volna.
részletek