DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 27. vasárnap
F1

Verstappen nem érezte elérhetőnek az első sort

A pénteki problémák után hátrányból várta az időmérőt, az első Q3-as körét is törölték, így ezek után elégedett a második rajthellyel a regnáló F1-es világbajnok.

A második helyen zárta a Formula-1-es Mexikóvárosi Nagydíj időmérő edzését Max Verstappen, aki a verseny előző három kiírását egyaránt megnyerte. Idén azonban egyelőre nincs zökkenőmentes hétvégéje, hiszen pénteken műszaki gondokkal küzdött, ami után motort is kellett cserélni a Red Bulljában (korábbi erőforrást tettek az autójába, ezért nem járt érte büntetés).

Az időmérőn aztán versenyképesnek tűnt, az első Q3-as körét a 2-es kanyar belülről történő levágása miatt viszont törölték. Éppen ezért a leintést követő interjú során az első kérdés, amit a holland megkapott, az volt, hogy ez mekkora nyomást rakott rá a legutolsó köre előtt:

f1-verstappen-mexiko-redbull-1



„Elég sokat” – ismerte el Verstappen. „Nyilván tegnap alig tudtam néhány kört megtenni, szóval nagy lemaradást kellett behoznunk. A harmadik szabadedzés nem sikerült túl jól, szóval szerintem már eleve nagy nyomás alatt voltam, hogy jó időmérőt teljesítsek. Aztán persze még el is vették a köridőmet, ami még hozzáadott ehhez…”

„De nagyon örülök, hogy ott vagyok az első sorban. Hogy őszinte legyek, nem számítottam rá, hogy ez lehetséges lesz.”

Verstappen arról is beszélt a pole-pozíciós Carlos Sainzhoz hasonlóan, hogy mennyire nehéz egy jó kört összerakni a mexikói pályán:

„Valószínűleg az egyik legnehezebb pálya olyan szempontból, hogy mindent összerakj. Úgy értem, az utcai pályák nyilván nehezek, de ez is: alacsony a leszorítóerő, nagyon könnyű blokkolni a kereket vagy megcsúszni, amitől aztán a gumik is hirtelen felmelegednek, úgyhogy ez az egyik legtrükkösebb helyszín a naptárban.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: