F1
Július 17-én lesz először F1-es sprintverseny
A Formula-1 első embere, Stefano Domenicali elmondta, hogy a jövő hétvégi imolai futamig tisztázni fogják a sprintversenyeket, azt pedig megerősítette, hogy a Brit Nagydíjon fogják először kipróbálni.
részletek„Nem is adta a tévé” – A versenyzők első emlékei az F1-ről
Raikkönen 1986-ban, Russell csak 2009-ben látta első F1-es versenyét. Verstappen a paddockban nőtt fel, Alonsóéknál még a tévé sem közvetítette. A mezőny tagjai idézik vissza életük talán legmeghatározóbb pillanatát.
részletekRicciardo: Most már ideje lesz megállapodnom
Daniel Ricciardo idén csatlakozott a McLaren istállójához, miután úgy látta, a Renault nem lesz képes nyerő autót építeni számára. Ez már az ausztrál ötödik csapata, aki érzi, meg kell állapodnia.
részletekF1: Lesz verseny Kanadában és Brazíliában is
Az elmúlt héten felvetődött a hír, miszerint több tengerentúli futam megrendezése is veszélybe került a Covid-19 pandémia miatt. Az F1 egyik sajtósa egyértelműen tagadta ezeket a feltételezéseket.
részletekHamilton egy fantasztikus kém
A Mercedes F1-es csapatának egykori mérnöke, Philipp Brandle árulta el a hétszeres világbajnokról, mennyire részletesen fel tudja térképezni az ellenfelet. Hasznát vették már „kémkedésének”.
részletekAlonso tudja, hol kell fejlődnie
Pozitívan értékelte bahreini visszatérését a kétszeres F1-es világbajnok, de tisztában van vele, hogy sok területen javulnia kell még. Azt nem tudta megmondani, hol áll az Alpine az erősorrendben.
részletek„Hamilton már a célegyenesben, de van még benne”
Mark Webber szerint tagadhatatlan, hogy a karrierje végén jár a Mercedes hétszeres világbajnoka, az ausztrál mégis azt javasolná a britnek, hogy maradjon még néhány szezont az F1-ben.
részletekMcLaren: Várjuk a Ferrari elleni harcot
A wokingiak F1-es csapatfőnöke, Andreas Seidl nem lepődött meg a maranellóiak fejlődésén. Lando Norris azt is elárulta, érzése szerint miben jobban ők és miben a Scuderia autói.
részletekAlonso kiválasztotta a legerősebb szezonját
Nem két világbajnoki évének egyikét említette a spanyol, amikor azt kérdezték tőle, mikor nyújtotta szerinte a legjobb teljesítményt. A lassan 40 éves pilóta legalább két évre tervez az F1-ben.
részletekMarko: Vettelnek hallgatnia kellett volna rám
Dr. Helmut Marko, a Red Bull főtanácsadója arról beszélt, sajnálja, hogy Vettel nem hallgatott rá. Azt javasolta a németnek, hagyjon ki egy évet, azonban ő inkább egy szenvedő csapathoz igazolt.
részletekLeépítések történtek a Red Bullnál
Christian Horner szerint a költségsapka miatt olyan embereket is el kellett küldeniük, akik már huszonöt éve itt dolgoztak . szerinte most mindenképpen a hatékonyság a lényeg.
részletekLeclerc: Régebben az érzelmeim irányítottak
A Ferrari monacói tehetsége úgy érzi, sokat fejlődött az F1-ben eddig eltöltött három éve alatt, azonban annak ellenére, hogy már nem az érzelmei dominálják, sosem lesz kiszámítható pilóta.
részletek