F1
Grosjean az F1-fináléról: „Pokolian vert a szívem!”
A második IndyCar-idényére készülő korábbi F1-es pilóta is elmondta a véleményét az Abu Dhabi Nagydíjról: szerinte jól döntött Michael Masi, s a szezon egészét tekintve Verstappen méltó világbajnok.
részletekRussell nem fogja tanulmányozni Hamiltont
A Mercedeshez újonnan érkező brit F1-es pilóta szerint hétszeres világbajnok csapattársának a fő erőssége ugyanis éppen az, ahogyan képes alkalmazkodni a különböző helyzetekhez.
részletek„Seb és Antonio” került közel Raikkönenhez
Az F1-től búcsúzó Jégember szerint két emberrel volt igazán jó viszonyban az utóbbi időben: a legutóbbi két csapattársával.
részletekRaikkönen: Lehet, hogy ez volt az utolsó versenyem
Az F1-től visszavonult finn versenyző szerint könnyen megeshet, hogy a tavalyi szezonzáró volt az utolsó profi megmérettetése karrierjében – az biztos, hogy sűrű programot sehol nem fog vállalni.
részletekAlain Prost is távozik az Alpine-tól?
Marcin Budkowski után Alain Prost sem marad az enstone-i F1-es alakulatnál: sajtóértesülések szerint az istálló nem hosszabbította meg egyéves szerződését.
részletekA sprintek miatt aggódik a McLaren
Határozottan ellenzi a wokingi csapat vezérigazgatója, hogy megemeljék a költségvetési sapkát a sprintkvalifikációk miatt. Zak Brown szerint egyes csapatok az új formátum miatt szeretnének emelést.
részletekNorris és Sainz még mindig barátok
A két korábbi csapattárs most egymás óriási riválisa, de kettejük viszonya ettől nem változott meg - továbbra is együtt játszanak, vagy beszélgetnek, a pályán viszont nem ismernek kegyelmet.
részletekLatifi: Bizonyítani akarok a csapatnak
A 2022-es szezon végén jár le a szerződése a Williams istállójával Nicholas Latifinek. A kanadai pilóta hosszú távon szeretne elköteleződni a csapathoz, ezért igyekszik minél jobban teljesíteni idén.
részletekSzorosabb lett a mezőny Schumacher szerint
Sokkal kisebbnek véli a különbségeket és egyenlőbbnek látja a mezőnyt Mick Schumacher, mint amilyen az édesapja idejében volt. Úgy véli, jelenleg jobb esélyei van a gyengébb csapatoknak.
részletekPodcast: Minden, amit a bokszfalról tudni akartál
A pitwall az F1-es istállók aortája, ahol súlyos döntések születnek, ahol sikerek és kudarcok alapját rakják le. Mit kell tudni erről az „intézményről”, kik kaphatnak ide bebocsátást, mi történik ott?
részletekVettel többre számított első astonos évében
Bár az előzéseket és különösen a Fernando Alonsóval vívott csatát nagyon élvezte, a négyszeres F1-es világbajnok nem tagadta, hogy jobb eredményekben bízott a 2021-es szezon során.
részletekDobogó közelébe jutna Bottas az Alfával
Igyekszik realista célokat megfogalmazni új csapatánál a Mercedestől érkező finn F1-es pilóta, de a Williamsnél eltöltött évei alatt megtanulta: ebben a sportban semmi sem lehetetlen.
részletek