DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Sárga zászló is hátráltatta Verstappent

Kétszer ő hibázott a Q3-ban, a végén viszont más miatt sem tudott javítani már elegendőt a regnáló F1-es világbajnok a Brit Nagydíj időmérőjén. A második rajthellyel sem elégedetlen a holland.

Nagyon úgy tűnt, hogy Montreal után Silverstone-ban sem lesz ellenfele Max Verstappennek az esőben zajló időmérő edzésen: a Q1-et és a Q2-t is a leggyorsabbként zárta, s bár a harmadik etap elején kétszer is hibázott – egyik alkalommal meg is pördült –, a hajrára fordulva is az élen állt. Érkezett azonban Carlos Sainz, aki elcsente előle a pole-t, így a hollandnak maradt a második rajthely.

verstappen-redbull-idomero-silverstone-1



Amivel így sem volt elégedetlen a Red Bull világbajnoki éllovasa, aki a leintés után készült interjúban azt is elárulta, hogy a legvégén még a sárga zászlók is hátráltatták őt a gyorsulásban:

„Eléggé trükkös időmérő volt az esővel. Hol esett, hol kicsit száradt a pálya, úgyhogy a megfelelő pillanatban kellett kint lenni a pályán. De összességében úgy gondolom, az autó elég jól működött. A Q3 olykor lottóhúzásra hasonlít, amikor össze kell raknod a gyorskört. Sajnos az utolsó körömben hátráltatott a sárga zászló, de szerintem az, hogy ott vagyunk az első sorban, még így is elég jó számunkra. Szerintem elég jó versenyautónk van szárazon és vízen egyaránt.”

Amikor felvetették, hogy ő és a Red Bull is remek formában van a zsinórban hat győzelemmel a csapat részéről, s emiatt támadni fog-e már a futam elején, így felelt Verstappen: „Nem az első kanyarról szól ez, sokkal inkább az egész versenyről. Úgy gondolom, elég jó autónk van a versenyre, a gumikezelés is fontos lesz. Várom a holnapot.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: