F1
„A Ferrari egyáltalán nem érdemli meg a vb-címet”
Mika Salo szerint Mattia Binotto jó munkát végzett, de meg kell oldaniuk bizonyos dolgokat: ő úgy látja, hogy már a futamok előtti megbeszélések is rosszul alakulnak a Scuderiánál.
részletekIdén biztosan marad ez az autó a Mercedesnél
Nem térnek át másik koncepcióra, nem másolják a riválisokat, elégedettek azzal, ami még benne van a mostani autójukban. Hogy a következő szezonnal mi lesz, az egyelőre rejtély.
részletekLeclerc: Nagyon nehéz az anyukámnak
A Ferrari világbajnoki aspiráns versenyzője elmondta, hogy a családja olykor nehezen birkózik meg a gondolattal, hogy egy veszélyes sportban szerepel – és nem is tud mit mondani az édesanyjának.
részletekZhou: Minden lehetséges dolgon keresztülmentem
Az idei szezon egyetlen újonca, Guanyu Zhou mérleget vont első F1-es félévéről: szerinte a megbízhatósági problémák nélkül még több pontot tudott volna szerezni, de így sem elégedetlen.
részletekPiquet az első Magyar Nagydíjról: „Azt mutattam Ayrtonnak, hogy kapd be!”
A háromszoros brazil világbajnok legenda a Formula Podcast korábbi adásában elevenítette fel, milyen volt a Vasfüggöny mögötti első F1-es verseny és hogyan nyerte meg azt egy parádés előzéssel.
részletekPodcast: Az Alonso/Piastri-gate és ami mögötte van
Javában tart a nyári szünet az F1-ben, a világot azonban az Alonso/Piastri-gate foglalkoztatja: ezt tárgyalta ki a Formula Podcast stábja is!
részletekÚj fejlesztésekkel támadhat a Ferrari
Bár az erőforrás elemeinek jelentős részét már befagyasztották, a hibrid rendszerhez tartozó egységek közül három még fejleszthető őszig. A hírek szerint ezt az olaszok is szeretnék kihasználni.
részletekEzért gyengébb a futamokon a McLaren
Az időmérőkön gyakran megvillan a wokingi istálló, a versenyeken viszont rendre haloványabb a teljesítményük: erre igyekezett magyarázatot adni Andreas Seidl csapatfőnök.
részletekHamilton elgondolkodott a visszavonuláson
Gondolkozóba esett Sebastian Vettel bejelentése után a hétszeres világbajnok. Lewis Hamilton úgy érzi, még nincs itt az ideje annak, hogy elhagyja a sportágat, de megteszi, ha már nem lesz motivált.
részletek„A Ferrarinál nem a pilótákkal van gond”
Nehéz helyzetben van a Ferrari, ám az istálló egykori főnöke úgy véli, ezért nem a versenyzők hibásak. Cesare Fiorio szerint valami nem stimmel a csapatnál, Mattia Binottón pedig óriási a teher.
részletekAFM augusztus-szeptember: Vettel búcsúzik
Megjelent Magyarország motorsportmagazinjának legfrissebb száma, melyben elköszönünk Sebastian Vetteltől, szót ejtünk Fernando Alonsóról, de értékeljük az F1-es szezon állását is a nyári szünetben.
részletekSzafnauer: Vettel a Hondával akart dolgozni
Újabb érdekes történet derült ki Sebastian Vettel pályafutásának korai szakaszáról. Az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer elárulta, hogy a német annak idején a Hondával szeretett volna szerződni.
részletek