Eső
Nem jött be az interes rizikó Verstappennek
A Red Bull pilótája az első között váltott átmeneti gumikra, amikor elkezdett szemerkélni az eső az F1-es Német Nagydíjon, de hamar le kellett őket cserélnie – igaz, így is maradt a negyedik helyen.
részletekAz esős beállítás szúrt ki Ricciardóval
Mivel az időmérő edzésen is megvolt az esélye egy komolyabb esőnek, a Red Bull kétfelé szedte versenyzőit taktikailag. Az ausztrál kapta az esős beállításokat, ez ráadásul a versenyét is befolyásolhatja.
részletekEgész hétvégén eshet az eső Melbourne-ben
A 2018-as F1-es szezon első hétvégéjére borús időt jósolnak a meteorológusok: az idénynyitó mindhárom napján megnyílhatnak az ég csatornái az Albert Park-i, utcai aszfaltcsík felett.
részletekElőjött a halo egyik hibája
Már zajlanak az előszezoni tesztek Barcelonában, és a legnagyobb beszédtéma a paddockban az FIA fejvédő újítása. Carlos Sainz esős körülmények között tapasztalt furcsa dolgot a halóval kapcsolatban.
részletekAlonso: Teljesen bízni kell az autóban
Fernando Alonso idei legjobb időmérős eredményét érte el Brazíliában a hatodik rajtkockával. Az eső alaposan megnehezítette a pilóták dolgát a hajrában, de a spanyol köszönetet mond autójának.
részletekIdén is esni fog az eső Brazíliában
A tavalyi interlagosi hétvége az F1-es szezon egyik legemlékezetesebbje volt, az előrejelzések alapján pedig úgy tűnik, az égi áldás ebben az évben is jelentősen megszórja majd a pályát.
részletekVerstappen az égiek segítségét kéri
Emlékszünk még Max Verstappen tavalyi, elképesztő autózására a brazíliai esőben? A jelek szerint ő igen, mivel égi áldásért fohászkodik. A holland így ismét futamgyőzelemre esélyes lehet.
részletekEshet az eső a hétvégi USA Nagydíjon
Noha nem várható olyan felhőszakadás, mint két évvel ezelőtt, a Circuit of the Americast bizony megszórhatja az égi áldás az F1-es szezon tizenhetedik versenyhétvégéjén.
részletekVerstappen: Nem kizárólag esőben lehetünk jók
Max Verstappen rendkívül jó teljesítményt nyújtva győzött legutóbb a Malajziai Nagydíjon. Suzukában ismét jó eredményre számít, a holland szerint nemcsak esőben, de szárazon is elől lehetnek.
részletekÚjabb esős hétvége jön Suzukában
Akárcsak Monzában, Szingapúrban és Sepangban, az F1-es mezőny a Japán Nagydíj helyszínén sem ússza meg az égi áldást - bár az esőre a hétvége elején nagyobb az esély.
részletekHamiltonnak félnie kellett volna Strolltól?
Érdekes képet mutatott a monzai rajtrács, ugyanis Hamilton mögül Lance Stroll és Esteban Ocon rajtolt. A kanadai félt volna saját magától Hamilton helyében, de lett volna rá oka?
részletek„Túl konzervatív” esőben az F1
Az égi áldás kis híján elmosta az Olasz Nagydíj időmérő edzését, mely bő két és fél órát állt a pályán lévő víz miatt - a Red Bull csapatfőnöke szerint a versenyigazgatóság bevállalósabb is lehetett volna.
részletek