DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek

Defekt

Életeket menthet a jól megválasztott gumiabroncs

Tízből négy magyar autósnak volt már defektje az elmúlt öt évben, ráadásul ezeknek több mint 50%-a jellemzően délután és este, sötétedés után történt. A közlekedésbiztonsági szempontból is veszélyes abroncssérülések 20%-a lakott területen kívül következett be, ráadásul úgy, hogy minden harmadik esetben a gépjárművezetők nem egyedül ültek az autóban – derül ki a Bridgestone Magyarország kutatásából. A felmérés rámutat arra is, hogy ezeket a helyzeteket az autósok több mint 60%-a helyszíni kerékcserével orvosolta, ami legalább 1 órát vett igénybe. Ez azért is veszélyes, mert korábbi kimutatások szerint az autópályák leállósávjában a „túlélési idő” átlagosan mindössze 20 percre tehető. Az autósok biztonságát segíti a Bridgestone új, DriveGuard abroncsa, amellyel defekt után még akár további 80 kilométert is mehetünk 80 km/órás sebességgel, így baj nélkül hazaérhetünk, vagy felkereshetjük a legközelebbi gumiszervizt. A DriveGuard abronccsal a gépjármű defekt esetén is irányítható marad, így ez a váratlan esemény nem jelent közlekedésbiztonsági kockázatot.

részletek

Az FIA sem engedte pályára a Toro Rossókat

Mint kiderült, a csapat csak félig önszántából döntött úgy Kvjat defektjei után, hogy egyik autója sem folytathatja az F1-es Abu Dhabi Nagydíj második edzését. Egyelőre nincs megoldás a problémára.

részletek

Öt tipp a defektmentes nyaraláshoz

A következő hetekben autósok ezrei indulnak útnak a kezdődő nyaralási szezonnak köszönhetően. A belföldi-, vagy külföldi üdülőhelyek felkeresése céljából ilyenkor akár sok száz kilométeres utak is várhatnak a sofőrökre, melyeket egy váratlanul előforduló defekt jelentős mértékben megkeseríthet.

részletek

Valóban kiderült, mi okozta Vettel defektjét

A Pirelli és a maranellói F1-es csapat közösen vizsgálta ki, hogy miért lépett fel gumihiba Sebastian Vettel autóján az Osztrák Nagydíj 26. körében - most megszületett az eredmény.

részletek

Ilyen az, amikor egy kamion kap durrdefektet

Már egy személygépkocsinál is roppant veszélyes tud lenni az ilyen jellegű meghibásodás, hát még egy teherautó esetén: ilyenkor nincs sofőr, ami megakadályozhatná az óriási balesetet.

részletek

Retro – Defektbotrány Silverstone-ban

2013-ban ezen a napon rendezték a Brit Nagydíjat, amelyen a Pirelli minden korábbinál jobban a kritikák kereszttüzébe került: a verseny során nem kevesebb, mint négy pilótának robbant fel a gumija.

részletek

Így nem kap defektet az abroncsod a hőségben

Csütörtöktől vasárnapig hőségriadó van érvényben az ország egész területén - a 30 fok feletti hőség nem csak a sofőröket viseli meg, hanem a gumiabroncsok számára is kihívást jelent. Elmondjuk, mire érdemes ilyenkor figyelni, hogy elkerüljük a forró helyzeteket.

részletek

Nem a gumi okozta a meghibásodásokat

Meglehetősen érdekesen indult az F1-es Kínai Nagydíj hétvégéje, hiszen az első edzés során három defektet is láthattunk – kettőt közülük Massa autóján. A Pirelli szerint nem az abroncsok a felelősek.

részletek

Wurz: Ezért szívügyem az F1 biztonsága

A GPDA elnöke 2005-ben, a Paul Ricardon szenvedett hatalmas balesetet, miután McLarenje defektet kapott - a bukás emléke miatt akar mindent megtenni a jelen F1-ének biztonságáért.

részletek

A Pirelli hibája volt a defekt? Most kiderül!

Az FIA ismertette a Pirelli vizsgálati eredményeit Nico Rosberg és Sebastian Vettel belgiumi defektjeivel kapcsolatban. Megvan az ok, biztonsági változtatások következnek a monzai F1-es hétvégén.

részletek

Pirelli: Nincs jele a gumik gyengeségének

Nico Rosberg tegnap délutáni defektje után azonnal vizsgálódni kezdett a Pirelli, ám az F1 gumiszállítója estig csak annyit tudott kideríteni, hogy nem az abroncsok szerkezetében keresendő a hiba oka.

részletek

Halál a defektre – a Hankook új fejlesztése

A Hankook iFlex nevű találmánya nem új keletű, ám a koreai abroncsgyártó az utóbbi hónapok során továbbfejlesztette levegő nélküli abroncsát, amely így egy lépéssel közelebb került a végső célhoz.

részletek