DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd

Csapatok

Lejárt a határidő, vizsgálja az új csapatokat az FIA

Lezárult a jelentkezési időszak, zajlik az első vizsgálat, de egyelőre nem akar ennél többet kommunikálni az FIA az esetleges új F1-es istállók kapcsán.

részletek

Három-négy új csapat jelentkezhet az F1-be

Ezt a McLaren-vezér Zak Brown erősítette meg. Azt sem titkolta, melyik projektet támogatja igazán – de hangsúlyozta: az istállóknak nincs beleszólása ebbe.

részletek

Tényleg megemelheti az F1 az új csapatok „belépti díját”

Stefano Domenicali egyértelmű utalást tett arra, hogy a korábban megállapított 200 millió dollár már nincs összhangban a sport értékével.

részletek

Pollock megerősítette: félig női csapatot hozna az F1-be

Múlt héten még csak sajtóhírként röppent fel a lehetőség, Craig Pollock azonban most nyilatkozott is a projektről: a női versenyző csak hab lenne a tortán.

részletek

A költségplafonról tárgyalhattak az F1 vezetői

Könnyen lehet, hogy módosítások jönnek majd a költségeket érintő szabályokat illetően. A hírek szerint a sportág vezetői már egyeztettek erről a csapatokkal, így rövidesen változások állhatnak be.

részletek

Új csapatok és nagy várakozás – csütörtök

Ez történt február 2-án: két új csapat érkezhet az F1-be, bombahírre számíthatunk pénteken, morgolódik a Mercedes és gyászol a francia autósport.

részletek

Új F1-es csapatok: Legalább 8 szempontot vizsgálnak meg

Tizenegy vagy akár tizenkét csapat is alkothatja a 2025-ös F1-es szezon rajtrácsát – de milyen szempontok szerint választanak a jelentkezők közül?

részletek

Dobogók milliárdokért, pár éven belüli összeomlások – az F1 legutóbbi új csapatai

A 2000 után érkezett új istállók közül egyetlen van jelen a mai napig is az F1-es mezőnyben: a felforrósodó téma kapcsán összeszedtük a legutóbbi próbálkozókat.

részletek

Két szövetségese van Andrettiéknek a „kapzsi” F1-ben

A mezőnybe vágyó csapat tulajdonosa szerint az önző érdekek és a pénz miatt ellenkezik a jelenlegi istállók többsége – akik állítólag háromszorosára növelnék a csatlakozásért kért pénz összegét.

részletek

Már 12-13 F1-es csapatot vizionál az FIA-elnök

Nem viccel Mohammed ben Sulayem: már nem is egy, hanem akár több új csapat érkezését is belebegtette. Az elnök szerint üdvözölni kellene az új gyártókat.

részletek

Az F1-es mezőny „erős többsége” ellenzi a bővítést

Sajtóhírek szerint a csapatok nagy része nem rajong az új csapatok érkezésének ötletéért, Andrettiék projektje kapcsán pedig a Cadillac szerepvállalását is megkérdőjelezik.

részletek

Továbbra is az F1-et célozza az ázsiai csapat

Ugyancsak a 2026-os beszállást tűzte ki célul az F1-gyel már évek óta szemező Panthera: már előzetes megállapodásuk is van egy motorgyártóval.

részletek