DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek

Coulthard

Hamilton: Hihetetlenül érzem magam!

A hazai pályán autózó háromszoros F1-es bajnok nagyszerű körrel hódította el az első rajtkockát Silverstone-ban - a brit mellett Kimi Raikkönen és Sebastian Vettel is értékelte a kvalifikációt.

részletek

Amikor a csapattárssal való ütközés sokba kerül

A Formula-1-ben sosem szerencsés összeütközni a saját csapattársaddal, de amikor ez jó helyezések elvesztésével is jár, pláne nem ajánlott. Összegyűjtöttünk néhány esetet.

részletek

Retro – Az utolsó monacói Schumacher-siker

Senki sem gondolta volna, hogy amikor Michael Schumacher győztesként szelte át a célvonalat 2001-ben, a Scuderia legalább másfél évtizedig nem tud újfent a dobogó tetejére állni Monacóban.

részletek

Mire rá nem veszik a PR-osok a versenyzőket?

Néha egészen váratlan helyzetbe kerülnek a versenyzők a marketingeseknek, a szponzoroknak és ügynökeiknek köszönhetően – horgászat, farm, női ruha és más őrületek összeállításunkban.

részletek

Már leírható a McLaren az idei évre?

David Coulthard szerint kevés esély van arra, hogy a McLaren F1-es csapata idén felveszi majd a versenyt a többiekkel – a skót szerint jócskán le fognak maradni a mezőnytől.

részletek

„Bottas győztes gépezetté válhat, amire senki sem számít”

David Coulhard és Mark Webber – két korábbi F1-es, akit másodhegedűsként ismer az utókor – továbbra is tanácstalanok azt illetően, mire lesz képes Valtteri Bottas Lewis Hamilton oldalán.

részletek

Coulthard: Hamilton idén követheti Rosberget

David Coulthard elég gyakran nyilatkozik merészen, most Lewis Hamilton pályafutásának befejezését vizionálta előre, ami szerinte már ennek a szezonnak a végén bekövetkezhet.

részletek

Coulthard szerint közel a McLaren-Honda szakítás

David Coulthard úgy véli, hogy a Honda gyenge teljesítménye miatt közelebb került a wokingi istálló és a japán motorgyártó a szakításhoz, mint mutatják.

részletek

Ezért nem kellene változtatni az F1-es hétvégék formátumán

David Coulthard már évek óta szakkommentátorként figyeli az F1 eseményeit, és úgy véli, nem csak akkor lehet megragadni a fiatalabbak figyelmét, ha rövidebb versenyeket fognak rendezni egy hétvégén.

részletek

Retro – Soha rosszabb szezonnyitót!

A március 9-én rendezett 2003-as szezonnyitó F1-es nagydíjon minden megvolt, amire szükség lehet egy izgalmas futamhoz: eső, büntetés, baleset, előzés, dráma, meglepetés – és egy ász utolsó győzelme…

részletek

Retro – Tragikus Ausztrál Nagydíjon debütál Raikkönen és Alonso

A következő másfél évtized két legmeghatározóbb pilótája debütált 2001. március 4-én, Melbourne-ben, a szokásos Schumacher-diadal árnyékban - a futam mégis egy pályabíró halála miatt lett emlékezetes.

részletek

„Bátor és intelligens: ő egy szuperember!”

Már megszokhattuk, hogy sokan beszélnek szuperlatívuszokban Max Verstappenről, s bár a korábbi F1-es szerint is kivételes tehetség, nem biztos, hogy felül tud majd kerekedni Daniel Ricciardón.

részletek