BahreiniNagydíj
Raikkönen nagyon élvezte a csatákat
A finn pilóta egy percig sem unatkozott az F1-es Bahreini Nagydíjon, hiszen alig volt olyan szakasza a futamnak, amikor ne harcolt volna valakivel - végül egy jól megérdemelt hetedik hely lett a jutalma.
részletekSainz szinte hálás Verstappennek az ütközésért
A Bahreinben megtáltosodó McLaren spanyoljának versenye már az elején megpecsételődött, de ő nem bánja. A sebességváltó miatt szinte biztosan nem szerzett volna pontot, jobb, hogy nem az ötödik helyen jött a baj.
részletekRicciardót áramütés veszélye fenyegette
A Bahreini Nagydíj leintése után ismét egy elkeseredett Ricciardo nyilatkozott Szahírban. Az ausztrál pilóta nemcsak a kiesése, hanem a rosszul megválasztott taktika miatt is csalódott volt. Miután félreállt, csapata arra kérte, ne érjen hozzá autójához.
részletekHamilton nem hitte el, hogy ekkora szerencséje van
Az F1-es Bahreini Nagydíj győztese úgy szerezte első idei diadalát, mint egy évvel ezelőtt: az élen álló balszerencséje után. A brit örül sikerének, de nem győzte méltatni az először dobogóra álló Charles Leclerc-t.
részletekRosberg: A tavalyi Vettelt láttuk
Sebastian Vettel a Lewis Hamiltonnal szembeni csata során forgott ki, mikor a második pozícióért küzdöttek a brittel. Nico Rosberg egyszerűen nem hiszi el, hogy Vettel nem tanult tavalyi hibáiból.
részletekA Ferrari nem hibáztatja Vettelt
A német beismeri, ő rontott a Bahreini Nagydíj folyamán, miután az elejétől fogva küszködött az autóval – a megforgás pontos okát ő sem teljesen érti. Csapatfőnöke nem tette felelőssé a németet az eldobott pontokért.
részletekVerstappen: Meg lehetett volna a dobogó
A Red Bull nem tudott beleszólni a Ferrari és a Mercedes csatájába Bahreinben, a holland F1-es pilóta mégis majdnem odaért a harmadik helyre - Verstappen futam utáni nyilatkozatában kitért a Sainzcal vívott csatája közben történt incidensre is.
részletekHamilton: Leclerc rengeteget nyer majd
Lewis Hamilton ölébe pottyant a győzelem, miután Charles Leclerc turbójával gondok akadtak. A monacóit végül a biztonsági autó mentette meg, bejött harmadiknak, Valtteri Bottas pedig második lett.
részletekHamilton nyert Bahreinben a Ferrari-dráma után
Vettel megforgott, az első győzelme felé tartó Leclerc motorja meghibásodott. A Formula-1 eseménydús 999. futamán a Ferrari helyett a Mercedes ünnepelt kettős sikert.
részletekÍgy lett Ferrari 1-2 helyett Mercedes 1-2
Leclerc dobogóját megmentette az egyszerre megálló két Renault, Toto Wolff eleresztett egy félmosolyt. Bolond verseny volt ez sok szempontból, amit kell majd még egy kicsit emésztgetnünk.
részletekBahreini Nagydíj – A rajtrács
Olyasvalaki áll a rajtrács élén, aki korábban még soha – már csak ez a felettébb ritka, ebben az évtizedben még csak ötödször előforduló jelenség miatt is érdemes lesz nyomon követni a közelgő szahíri futam alakulását.
részletekMagnussennek a Red Bullra fáj a foga
Ismét a középmezőny legjobbja lett a Haas, ezúttal azonban kevés hiányzott Max Verstappen legyőzéséhez is. Kevin Magnussen álma, hogy Bahreinben végre elkapja a Red Bull-Hondát.
részletek