Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. január 26. kedd
F1

Szerencsés Albonnal kettős Red Bull-dobogó

Három éve nem történt ilyen: mindkét Red Bull az első három között végzett. Verstappen esélytelen volt Hamiltonnal szemben, Albon pedig Perez balszerencséjének köszönhető a harmadik helyet.

Lényegében a teljes Bahreini Nagydíjon a második helyen állt Max Verstappen, miután az első startnál a harmadik rajtkockából átlépte Valtteri Bottast. Közel három órával később a holland pilóta ezen a helyen is ért célba, megszerezve tizedik dobogós helyezését a szezon során azon a versenyen, amely Romain Grosjean óriási és pokolian szerencsés végkimenetelű balesetéről lesz emlékezetes.

„Nagyon ijesztő volt. Láttuk, hogy piros zászló van, de ez még nem jelenti feltétlenül azt, hogy rossz dolog történt. De láttuk a tüzet, és ebből gondoltuk, hogy baj történt. Szerencsére jól van az esethez képest, és remélem, hogy gyorsan felépül” – idézte fel az ezüstérmes Verstappen először a Grosjean-esetet.



„Egy kis tempó hiányzott, próbáltam közel maradni hozzá, de előttünk volt, és nem tudtunk válaszolni rá. A stratégiánk nem igazán volt agresszív, lassan sikerült a kerékcsere is. Ez van, a második hely azért nem rossz” – beszélt arról, hogy Bahreinben esély sem mutatkozott Hamilton megfogására. A következő versenyhétvégét, a Szahíri Nagydíjat ugyanezen a pályán tartják, eltérő vonalvezetésen. „Nem hiszem, hogy jobbak leszünk, mert több egyenes lesz. De meglátjuk, az autó úgy tűnik, jól működik Bahreinben, úgyhogy remélem, hogy találunk még tempót a kanyarokban.”

Alex Albon a pénteki napon összetörte az RB16-ot, majd éles kontrasztként vasárnap pályafutása második dobogós helyezését ünnepelte. Ő csak a legfontosabb pillanatokban, a legvégén állt a harmadik helyen, miután Sergio Perez Racing Pointjának Mercedes-motorja felmondta szolgálatát az utolsó körökben. A Red Bull kettős dobogót ünnepelt, ami utoljára 2017-ben, a Japán Nagydíjon fordult elő: akkor Verstappen lett a második, Ricciardo a harmadik.

„Ehhez szerencse is kellett, Sergio nagyszerű versenyt teljesített. De a pénteki események után nagyszerű munkát végeztek a srácok, hogy megjavították az autót. Jó érzés, hogy itt lehetek most. Kettős dobogót szereztünk, ezért örülök, boldog vagyok. Az utolsó futamokon úgy éreztem, egyre jobb és jobb lettem, bár az eredmények ezt nem mutatták. Remélem, ez a tendencia következő hétvégén is folytatódik” – értékelt röviden a Mugello után pódiumra visszatérő Albon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?