AusztrálNagydíj
Hamilton: Nem számítottunk ilyen jó eredményre
Lewis Hamilton a negyedik helyen ért célba az Ausztrál Nagydíjon, és ha számára egy kicsit szerencsésebben alakul a safety car-periódus, akár ő is állhatott volna a dobogón csapattársa helyett.
részletekVettelnek már túl sok volt ez a hétvége
Az ág is húzta a szezont csak most elkezdő négyszeres bajnokot, aki egy koccanás után kieséssel zárta az Ausztrál Nagydíjat. Reménykedik benne, hogy a következő versenyen már melléjük áll Fortuna.
részletekVerstappen: Már a rajtnál kérdéses volt, hogy célba fogunk-e érni
Bahrein után újabb fontos pontokat dobott el a Red Bull és Max Verstappen, miután a hollandnak a versenytáv kétharmadánál megállt az autója, majd lángra is kapott a motortér.
részletekRussell: Kétszer is szerencsénk volt, de ott kellett lennünk
Bár Verstappen kiesése és egy jókor jött SC-fázis révén dobogóra állhatott a brit az F1-es Ausztrál Nagydíjon, szerinte még időbe fog telni, mire erőből harcolhatnak a Ferrarival és a Red Bull-lal.
részletekPerez: Élveztem a csatát Lewisszal
Idei legjobb eredményét érte el Sergio Perez, aki az Ausztrál Nagydíjon - Charles Leclerc mögött - a második helyen ért célba. Aggódott a mexikói, hogy őt is utoléri egy újabb műszaki hiba.
részletekLeclerc újra győzött, Verstappen újra kiesett
Nagy fölényű győzelmet szerzett Ausztráliában a bajnokság éllovasa, miután fő riválisa alatt újra megállt a Red Bull. Perez és Russell a dobogón a két biztonsági autóval megszakított futamon – a fiatal brit ezzel a pontverseny második helyére lépett fel.
részletekÍgy zajlott az Ausztrál Nagydíj futama
Három év után újra Ausztráliában versenyez a Formula-1, és a hétvégén látottak alapján készülhetünk a következő Ferrari-Red Bull csatára. Kövessétek velünk a történéseket élő közvetítésünkkel!
részletekAusztrál Nagydíj – A rajtrács
Leclerc és Verstappen indul az első sorból, Perez és Norris vadászna rájuk, Sainz és Alonso pedig kicsit hátrébbról támadna – mutatjuk a hamarosan kezdődő futam rajtrácsát.
részletekHamilton: Az autó alattomos, mint egy vipera
A harmadik sorba kvalifikált a két Mercedes. Hamilton boldog, hogy visszatért a mezőny első részébe, de felhívta a figyelmet az autó szeszélyességére. Russellt meglepte, hogy egy McLaren megelőzte őket.
részletekNorris: Ezen a pályán gyorsabbak vagyunk
Hatalmas fejlődést produkál egyelőre Melbourne-ben a McLaren az első két hétvégéhez képest, de a második sorba kvalifikáló brit szerint ez nagyrészt a pályának köszönhető.
részletekAlonso csalódott: A pole-ért harcoltam
Egész hétvégén fantasztikusan teljesített az Alpine, Fernando Alonso pedig saját elmondása szerint akár a pole-pozícióért is harcban lehetett volna, ha nincs a meghibásodásból adódó baleset.
részletekBinotto is hiába vigasztalta a dühös Sainzt
„Kik***t katasztrófa” – így reagált a csapatrádióban Carlos Sainz az időmérő leintése után. A kilencedik helyen sorolt ferrarissal minden baj megtörtént a Q3-ban, ami megtörténhetett, pedig érzése szerint a pole-pozícióra is esélye lett volna.
részletek