Alonso
Alonso sok sikert kívánt a Hondának, Vandoorne „raliautót” vezetett
Nem volt túlzottan eseménydús versenye a McLaren párosának, de legalább a spanyol F1-es pilóta a pontszerzők között ért célba, hiszen csapattársa folyamatosan az MCL32-es irányíthatóságával küszködött.
részletekAlonso: Nincs csodagombunk
Fernando Alonso előre sejtette, hogy a kvalifikáció során némileg vissza fognak esni, de nagyon is elégedett a rajthelyével. Rámutatott a legfőbb hiányosságra, de a versenyen sikert érhetnek el.
részletekAlonso tagadja, hogy túlzottan kifelé kacsintgatna
Egyre több emberben merült fel, hogy Fernando Alonso elvesztette összpontosítását a Formula-1-re, főleg amiatt, mert hirtelen idén túl sok más versenyágat próbált ki. A spanyol abszolút cáfolja ezt.
részletekAlonso egy dolgot emelne ki az elmúlt évekből
Fernando Alonso nem mondhatja, hogy boldog időszakon van túl, hiszen a McLaren és a Honda nem tudott sikeresen együttműködni. A spanyol egy dolgot tudott kiemelni az utóbbi évekből.
részletekMarko jóslata: Öt világbajnoki esélyes
A Formula-1 rajongói alighanem kiegyeznének azzal, ha bejönne Helmut Marko merész jóslata és 2018-ban valóban öten is a világbajnoki címért küzdenének. Ez azonban jó Renault-motort feltételez.
részletekAlonso: Nem számít, hány pontot szerzünk
Gyakorlatilag a McLaren-Honda számára is biztosított a kilencedik pozíció, így Fernando Alonsónak sem kell aggódnia, hogyan teljesítenek majd az F1-es szezonzárón, Abu Dhabiban.
részletekVandoorne: Alonso nem annyira kibírhatatlan
Azok közül, akik együtt dolgoztak Fernando Alonsóval az elmúlt másfél évtized során az F1-ben, néhányan arra panaszkodtak, milyen nehéz személyisége van a spanyolnak, ám mclarenes csapattársa megcáfolta ezt az állítást.
részletekAlonso cégével kötött szerződést a McLaren
Talán ez is benne volt abban, hogy a spanyol F1-es pilóta maradt a wokingi csapatnál: a Kimoa nevű, Fernando Alonso által alapított divatcéggel kötött szerződést a McLaren.
részletekEzt gondolják az F1-es pilóták az idei változásokról
Több alkalommal nem csak a rajongók, hanem a versenyzők is közvetlenül megtapasztalták a Liberty Media újításait 2017-ben - Fernando Alonso, Valtteri Bottas és Max Verstappen is megosztotta véleményét a változásokkal kapcsolatban.
részletekE-sport csapatot alapított Alonso
Fernando Alonso, aki korábban kerékpárcsapatot akart vásárolni, új vállalkozásba kezdett: első F1-es versenyzőként indított virtuális versenyzésben érdekelt csapatot, ahol időnként ő maga is szerepelni fog.
részletekAlonso nem tudta megnevezni legjobb versenyét a McLaren-Hondával
Egy újabb korszak – mégpedig meglehetősen sikertelen három év – véget ér a kétszeres világbajnok spanyol számára, aki a versenyeredményekről inkább semmilyen emléket nem őriz meg. Visszatekintett arra, az elején milyen reményekkel érkezett a csapathoz.
részletekAlonso: Sokkal több gyakorlásra van szükségem
A spanyol F1-es pilóta nemrég gyors egymásutánban LMP1-es és LMP2-es autókat is tesztelhetett, azonban úgy érzi, nagyon sok időnek kell még eltelnie ahhoz, hogy megszokja ezeket a gépeket
részletek