2008
Massa nagyon is elégedett karrierjével
Újabb nagy névtől búcsúzunk el idén a Formula-1-ben, Felipe Massa tizenöt évnyi versenyzés után távozik a száguldó cirkuszból, de kicsit sem rossz szájízzel. Hogyan érzi ezt belülről az érintett?
részletekMassa egy dolgot hiányol karrierjéből
Felipe Massa hosszú karriert zárt le 2017-ben az F1-ben, versenyzői pályafutását azonban nem fejezi be. A brazil tárgyalásokat folytat néhány csapattal, és nemsokára visszatér a versenyzés világába.
részletekFelipe Massa F1-es karrierje számokban
A brazil pilóta pályafutásának főbb pontjait elevenítettük fel, és próbáltuk számokkal érzékeltetni, milyen remek karriert tudhat magáénak a Williamstől végleg visszavonuló versenyző.
részletekHamilton versenyképes McLarent szeretne
Lewis Hamilton a wokingiaknál kezdte karrierjét, mi több, velük szerezte meg második évében az első világbajnoki címét is. Nem csoda, hogy a brit azt szeretné, ha volt csapata is az élen harcolna.
részletekRaikkönen, Hamilton és Vettel első győzelme
Emlékszünk még Kimi Raikkönen, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel első futamgyőzelmére? Egyik sem éppen szokványos úton született, de fontos mérföldkő volt ahhoz, hogy később világbajnokok legyenek.
részletekRetro – Brazil pokol, finn mennyország
Ezen a napon rendezték minden idők - ha nem is legizgalmasabb, de mindenképpen - az egyik legdrámaibb F1-es Magyar Nagydíját.
részletekMontreal, az első győztesek otthona
Az F1-es pilóták egyik kedvenc helyszínének számít a Circuit Gilles Villeneuve, ha első futamgyőzelmekről van szó: az elmúlt negyven évben hatan is itt jutottak fel először a dobogó tetejére.
részletekRetro – A Honda válasza Hamiltonra
A japán gyártó 2008-ban bejelentette, hogy egy 16 éves gokartossal köt hosszú távú szerződést, aki évek múlva az F1-ben szerepelhet a csapattal. Will Stevens egy egészen más istálló színeiben valóban eljutott a királykategóriáig, de ott nem alkotott maradandót…
részletekRetro – Massa első lépése a majdnem-vb felé
Bár végül egyetlen kanyaron múlt világbajnoki sikere, 2008-at Felipe Massa két kieséssel kezdte. Bahreinben aztán, Robert Kubica egyetlen pole-pozíciójának színhelyén győzelemmel szépített.
részletekAmikor Wurz meghánytatott egy F1-es orvost
A biztonsági és orvosi autókat is hosszú éve ugyanazok vezetik a Forma-1-ben, 2008-ban Szingapúrban azonban Alex Wurznak kellett beugrania a medical carba - a helyi orvos bánatára.
részletekAmikor Hamilton még csak nem is beszélhetett Alonsóról
Az eset természetesen a viharos 2007-es szezonhoz kapcsolódik, amikor a két versenyző csapattárs volt a McLarennél. Az istálló egy ideig szabályosan tiltotta Hamiltonnak, hogy a spanyolt megemlítse – bár betartatni kevésbé sikerült.
részletekRetro – Schumacher nem akar csapatfőnök lenni
Első visszavonulása után a Ferrari felajánlotta a hétszeres bajnoknak a csapatvezetői széket, a német azonban nem vállalta a posztot. Így szívódott fel rövid időn belül a sikerekért felelős álomcsapat.
részletek