Három névhez szokták kötni a Ferrari 2000-es évekbeli sikerkorszakát: Michael Schumacher volt a versenyző, aki a világbajnoki címeket nyerte, Jean Todt irányította csapatfőnökként szervezetileg a Scuderiát, Ross Brawn pedig technikai igazgatóként az autóért felelt. Aztán rövid idő leforgása alatt 2006 és 2007 végén mindannyian búcsút intettek szerepüknek – valójában a Ferrari azóta keresi önmagát.
Pedig az első tervek arról szóltak, hogy az álomtrió egyik tagja maradna, csak épp egy másik kulcspozícióban. Jean Todt – akit Stefano Domenicali váltott a csapatfőnök posztján – 2008. január 4-én elárulta a sajtónak, azt szerette volna, ha őt követően Michael Schumacher vezeti tovább az istállót.
„Ő lett volna a legjobb jelölt erre a munkára, ám nem akarta elvállalni” – mondta Todt a német Auto Motor und Sport lapnak. A nagy felelősséggel járó pozíció helyett Schumacher tanácsadóként és tesztpilótaként segítette tovább a csapatot – végül azonban távozott Maranellóból, és 2010-ben a Mercedesszel tért vissza az F1-es versenyzéshez: az autó vezetése jobban érdekelte, mint egy egész istállóé.
Todt ugyanebben az interjúban Ross Brawnról is beszélt – a Ferrari önszántából engedte el a szakembert, aki újdonságra vágyott: „Sokat beszéltünk egymással, arról, mi a legjobb a Ferrarinak, és mi a legjobb neki. De hosszú távon mindkét félnek az tett jót, hogy a Hondához ment, a csapatfőnöki posztot pedig házon belül töltötték be.”
Végül pár szót ejtett arról is, mi vár rá a vezetői székből való távozás után: „Az elmúlt 15 évben arról álmodtam, hogy tévén, békességben nézhessek meg egy nagydíjat” – mondta. Schumacherhez hasonlóan ő sem szakadt el azonnal teljesen a Ferraritól, néhány hónapig a márka különleges tanácsadója volt, majd még egy évig az igazgatótanácsban szerepelt, aztán szokatlan fordulatot vett karrierje: 2009-ben bejelentette, hogy indul a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöki posztjáért, és év végén meg is választották.
