DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Raikkönen, a válság, a cigi és az alkohol

2013-ban, egy magánéleti mélypont során csúcsra járatta magát Kimi Raikkönen, ami a bulizást illeti. Az alkohol és a cigaretta is mindennapjai részévé vált, egészen furcsa tizenhat napon volt túl.

Egész Formula-1-es pályafutása talán legvadabb esztendejét élte meg a 2007-es világbajnok hat évvel ezelőtt. Miután korábbi feleségével, Jennivel megromlott a viszony, majd teljes szakításba torkollt a dolog, a finn jégember alkohollal és dohányzással igyekezett csillapítani bánatát. Erről is ír Kari Hotakainen „Az ismeretlen Kimi Raikkönen” című könyvében és ebből idézett részleteket a Motorsport-total.com szakoldal.

A négyhetes nyári szünetet követően augusztus végén tért vissza a mezőny Spa-Francorchamps-ban. A csütörtöki médiakötelezettségeit azonban Raikkönen mind lemondta. Akkori istállója, a Lotus akkoriban csak annyit közölt, hogy a finn pilóta nem érzi jól magát. A fent említett könyv azonban rámutat, hogy a magánéleti válságban levő jégember egy hete gyakorlatilag minden nap részegre itta magát, folyamatosan bulizott és semmi kedve nem volt másnaposan sajtótájékoztatókon részt venni.

Ugyan szóbeszédként már akkor ugyanez a hír járta a paddockban, de inkább mítosznak tartották, mint valóságnak. Szintén arról beszéltek akkoriban, hogy Raikkönen abban az időszakban többször összekülönbözött a Lotus tulajdonosával, Gerard Lopezzel. Sokszor akadt vitájuk a pénzen, a finn állítólag azt mondta, ha nem kapja pontosan a fizetését, akkor tiltakozásképp estéit demonstratív módon a bárpultnál tölti majd és a technikai megbeszéléseken elszív egy-egy cigarettát. Raikkönen egyébként azóta sem szereti a túl nagy kötöttségeket és az Alfa Romeóhoz is azért szerződött idén, mert ő szabhatta meg a feltételeket.

2013 nyarán Raikkönen komoly mélypontot élt meg


A köztudatban keringő történetekkel nemrég az érintettet is szembesítették, a finn pedig nem cáfolta az értesülést. „Lehetséges, hogy így volt. Amikor fiatalabb voltam, tényleg dohányoztam. De ez már elég régen történt. Arra sem emlékszem már pontosan, mikor cigiztem utoljára. Valóban úgy volt, ahogy a könyvben áll, korábban dohányoztam, de már rég leszoktam” – idézi Kimi Raikkönent a Motorsport-total.com szakportál.

„De visszatérve az eredeti kérdéshez, azért teljesen nem vagyok biztos abban, hogy pontosan így történt minden. Nem hinném, hogy a megbeszéléseken cigarettáztam volna. A motorhome-ban, a teraszon viszont biztosan megtettem.” Akkori főnöke viszont máshogy emlékszik. „Úgy gondolom, egyszer biztosan megtörtént, Abu Dhabiban emlékszem egy ilyenre, de abszolút nem okozott ezzel problémát” – reagált Gerard Lopez.

Akárhogy is történt, Kimi Raikkönen újra házas, kétgyermekes apukaként láthatóan ismét lehiggadt és közel negyven évesen is a jelenlegi mezőny egyik legjobb és legnépszerűbb versenyzője a Formula-1-ben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: