DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Egyéb

Hamiltont egy rákos kisfiú segítette győzelemhez

Lewis Hamiltont a Spanyol Nagydíjon aratott sikerében egy nagybeteg gyermek inspirálta, akivel az interneten került kapcsolatba. Megfogalmazása szerint Harry volt a szellemi angyala.

Az ötszörös világbajnokról tudjuk, hogy igencsak meg tudják érinteni a nehéz emberi sorsok és tragédiák. A Spanyol Nagydíjat megelőzően egy szarkómában szenvedő kisfiútól kapott üzenetből merített energiát és ez a kiváló rajt után egészen a győzelemig repítette a brit ászt.

A közösségi média egyébként is komoly szerepet játszik Lewis Hamilton életében, ezúttal is ez történt. „Rettentően inspirálóan hatott rám ennek a kicsi gyereknek a videóüzenete, amit nekem küldött. Küldtem neki dedikált képet és egy sapkát is, a verseny előtt kicsit magam alatt voltam, de az üzenetétől újra erőre kaptam” – fogalmazott Lewis Hamilton.

Hamilton Harryért is küzdött Barcelonában


„A szombati nap nagyon nehéz volt, de a versenyre kicserélődtem. A győzelmemet is Harrynek ajánlom. Rendszeresen megtörténik, hogy valakiért akarunk megtenni valamit, de azért nem mindig sikerül. Ő mindig minket néz, én pedig neki is üzentem röviddel azután, hogy írt nekem” – tette hozzá a brit.

Emlékezhetünk, éppen az ötszörös bajnok volt az, aki két évvel ezelőtt felkarolta Billy Mongert, azt a fiatal brit autóversenyzőt, aki egy F4-es versenyen szenvedett súlyos baleset miatt vesztette el mindkét lábát, ám azóta képes volt visszatérni az autóversenyzés világába.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: