Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. augusztus 17. szerda
Autó

Cserélhető kazettás akkumulátort fejleszt a Toyota

A Toyota az egyik alapító tagja a Commercial Japan Partnership Technologies Corporation (CJPT) elnevezésű közös vállalatnak, amely partnervállalatainak a karbonsemlegesség, az autonóm járművek, a konnektivitás és a mobilitási szolgáltatások (köztük például az autómegosztó szolgáltatások) területén folyó fejlesztésit hangolja össze. A Toyota leányvállalat Hinot és Daihatsut, valamint a Suzukit és az Isuzut is tulajdonosai között tudó CJPT bejelentette, hogy a Yamato Transporttal közösen megkezdi a cserélhető és újratölthető kazettás akkumulátorok szabványosításának és kereskedelmi forgalomba hozatalának tanulmányozását, amely területen a Toyota előrehaladott kutatásokkal bír.

Az akkumulátoros elektromos haszongépjárművek bevezetése számos kihívást állít a gyártók elé, beleértve a hagyományos benzin- és dízelmotoros járművek tankolási idejénél hosszabb újratöltési időt, valamint a számos jármű egyszerre vagy körülbelül egyidőben esedékes töltése miatti megnövekedett logisztikai leállást (amikor a járművek és így a rakomány is áll). A kereskedelmi célú akkumulátoros elektromos modellek bevezetése várhatóan a társadalom egészére is egyre nagyobb terhet ró majd, például az üzemi telephelyeken megnövekszik a villamosenergia-csúcsigény a számos éppen használaton kívüli jármű által előálló koncentrált újratöltés miatt.

Toyota_kazettas_akkumulator



E problémák megoldása érdekében a Yamato Transport és a CJPT megkezdi a kivehető és hordozható kazettás akkumulátorok gyakorlati alkalmazásának tanulmányozását. A Toyota által évek óta fejlesztett technológia révén várhatóan csökkenthetőek az akkumulátoros elektromos modellek bevezetésének költségei: a cserélhető kazettás akkumulátorok bevezetése révén az akkumulátor kapacitása a tényleges hatótávolsági igényekhez igazítható, így nem feltétlenül lesz szükség a nyersanyagigényes és költséges túl nagy hatótávú változatokra. Így ahelyett, hogy kevés nagyhatótávú akkumulátor kerülne be korlátozott számú autóba, több, közepes hatótávú akkumulátor szolgálhat ki sokkal nagyobb mennyiségű autót. Csökken emellett a töltőinfrastruktúrára nehezedő teher is, hiszen a kisebb kapacitású akkumulátorok gyorsabban feltölthetőek. A cserélhető kazettás akkumulátorok emellett csökkenthetik a logisztikai állásidőt: az akkumulátorok cseréje csökkentheti a jármű állási idéjét. A megoldás emellett segít kiegyensúlyozni a villamosenergia-igényt: a csereakkumulátorok újratölthetők, miközben a járművek üzemelnek, csökkentve ezzel a villamosenergia felvételi csúcsidőszakokat.

Ezen túlmenően a Toyota fejlesztéseinek felhasználásával a CJPT még inkább szeretné kiterjeszteni a kazettás akkumulátorokkal működő akkumulátoros elektromos haszongépjárművek terveit. A vállalat elképzelése szerint az akkumulátoros elektromos mini-haszongépjárművektől az akkumulátoros elektromos könnyű haszongépjárművekig a kazettás akkumulátorok és azok töltőrendszereinek általánossá tétele csökkenti az akkumulátoros elektromos haszongépjárművek költségeit, és ösztönzi azok széles körű elterjedését. Energiagazdálkodási megoldásként a vállalat arra törekszik, hogy javaslatokat tegyen a tényleges használati követelményeknek megfelelő akkumulátorhasználat elérésére.

Mindeközben a Yamato Transport egy zöld szállítási ökoszisztémát kíván felépíteni, amely magában foglalja a szállítmányozási és kiszállítási partnereit is azáltal, hogy közösségekkel közösen hoz létre egy kazettás akkumulátor-alapú villamosenergia-felhasználási rendszert. Amellett, hogy a megújuló energiatermelési csúcsok és az akkumulátoros elektromos haszongépjárművek újratöltésének időzítése közötti szakadék megszüntetésével elősegíti a zöld energia felhasználását, a vállalat azt is tanulmányozni kívánja, hogy hogyan lehet növelni a közösségek ellenálló képességét a rugalmas elektromos energia szolgáltatásával – például kazettás akkumulátorok szállításával olyan területekre, ahol egy esetleges katasztrófa idején nehéz az elektromos energia infrastruktúráját fenntartani.

A CJPT és a Yamamoto Transport nyitott arra, hogy fontolóra vegye új partnerekkel való együttműködést a kazettás akkumulátorok szabványosítása és kereskedelmi forgalomba hozatala, valamint az elektromos járművek népszerűsítése érdekében, hogy ezzel is hozzájáruljanak a karbonsemleges társadalom megvalósításához.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: