DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
Egyéb

Az AMTS-t is elhalasztották a koronavírus miatt

Az esemény nem marad el, de nem az eredetileg tervezett időpontban rendezik meg, hanem szeptemberben. A koronavírus miatt kellett ilyen döntést hozniuk a szervezőknek.

"Habár az utolsó pillanatig reménykedtünk benne, hogy az eredetileg tervezett időpontban megtarthatjuk az idei Automobil és Tuning Show-t, a koronavírus kapcsán kialakult hazai és nemzetközi helyzet miatt, hosszas gondolkodást, az illetékes hatóságokkal, valamint kiállítóinkkal történt egyeztetést követően fájó szívvel, de azt a döntést kellett meghoznunk, hogy az idei Automobil és Tuning Show-t idén egy őszi időpontra halasztjuk" - írja az amts.hu.

25_1583348033



A szervezők szerint a vírussal kapcsolatos napi szintű változások miatt inkább nem kockáztatnak, hiszen közel húsz országból érkeznek látogatók az eseményre és nem lehetséges kontrollálni a fertőzésveszélyt. Mint mondják, felelősséggel tartoznak a látogatók egészségéért, ez pedig minden mást felülír.

Az esemény új időpontja szeptember 25-27-e, a helyszín pedig a Hungexpo.

"Az AMTS-t az elmúlt 15 évben tőlünk megszokott minőségben és színvonalban az őszi időpontban tudjuk biztonságosan megrendezni. A látogatóink által korábban megvásárolt kedvezményes, a rendezvény bármely napján felhasználható belépőjegyek természetesen az őszi rendezvényünkre is érvényesek és ugyanúgy megnyerhető velük idei nyereményautónk, az egyedi Porsche Boxster S, melyet a rendezvény harmadik napján sorsolunk ki. Fájdalomdíjként, minden látogatónknak, aki 2020. március 6. előtt vásárolt kedvezményes árú jeggyel vesz részt az őszi AMTS-en, a jegy mellé egy további, limitált kiadású 15. éves jubileumi AMTS kulcstartót adunk ajándékba a rendezvényen" - írja a közlemény.

A kedvezményekkel élni nem kívánó látogatóink számára természetesen visszatérítik a belépőjegyek árát - a felület március 9-től él, az ezzel kapcsolatos pontos információkat hamarosan megtalálhatók lesznek a hivatalos weboldalon, a vásárlükat pedig e-mailben külön is értesítik. "Szervezőként érthetően most rendkívül csalódottak vagyunk, a jó hír viszont, hogy kiállítóink és partnereink szinte mindegyike mellettünk áll az őszi felvonást illetően, így ha pár hónap csúszással is, de minimum ugyanazt a nagyszabású show-t tudjuk prezentálni Nektek, amit most márciusra terveztünk."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: