DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
WTCC

WTCC: Versenyzőt cserél a Volvo

A szezon első pilótaváltására az új, svéd gyári csapatnál kerül sor – meglepetésre az eredményesebb versenyzőtől búcsúznak el, a helyére ismerős arc érkezik.

2016-os versenyprogramját három pilótával kezdte meg a Volvo: Thed Björk és Fredrik Ekblom – a skandináv túraautó-bajnokság első két helyezettje előző évből – a WTCC-ben vezették a TC1-es S60-t, míg Robert Dahlgren, aki az előző szezont az autó tesztelésére fordította, a skandináv sorozatban indult, amelynek jelenleg éllovasa.

A touringcartimes.com számolt be arról, hogy a szezon féltávjánál az alakulat versenyzőt cserél: a 45 éves Ekblom félreáll, hogy helyét átadja Dahlgrennek. A tapasztalt svéd pilóta a Volvo korábbi WTCC-s próbálkozásainál is jelen volt – 2011-ben teljes szezont futott –, épp ezért sokan arra számítottak, hogy a szezon kezdetétől fogva ő lesz a márka egyik versenyzője. Dahlgren az STCC bajnoki címéért folyó harcot is folytatja, a japán WTCC-fordulót ütközés miatt ki fogja hagyni.



A hivatalos nyilatkozatban Dahlgren természetesen köszönetet mondott a lehetőségért – annál érdekesebb viszont Alexander Murdzevski Schedvin, a Polestar motorsportfőnökének nyilatkozata, aki arról beszélt, eleve tervben volt Dahlgren érkezése:

„A fő célunk az idei WTCC-projekttel az volt, hogy felkészüljünk 2017-re, két autót és három versenyzőt használva. A terv részeként Robert helyet fog cserélni Fredrikkel, és csatlakozik Thedhez. Felesleges mondani, hogy eddig mindhárom versenyzőnk túlszárnyalta az elvárásainkat.”

Ekblom lefokozása azért is érdekes, mert – bár tempó tekintetében inkább a csapattárs szerepel meggyőzőbben – a bajnokságban Björk előtt áll, 35 ponttal 12. a pontversenyben, míg a háromszoros skandináv bajnok 27 egységgel rendelkezik.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: