DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
WTCC

Huff kifakadt Mullerre és a stewardokra

Michelisz Norbert rendkívüli balszerencséi, Ficza Ferenc csodálatos pontszerzése, valamint a gyári Citroënek és Hondák borzalmas nyitóversenyes stratégiája mellett Yvan Muller és Rob Huff főfutamos ütközése jelentette a fő beszédtémát a túraautó-vb magyarországi fordulóját követően. A francia és a brit világbajnok természetesen máshogy ítéli meg a történteket.

Az incidens nagyjából a második viadal felénél történt, amikor Yvan Muller és Rob Huff egyaránt meglehetősen közelről követte az éllovas és később győzedelmeskedő José María Lópezt. A Citroen francia pilótája autózott ekkor elöl, szorosan mögötte haladt a hondás, ám összeértek, így a négyszeres vb-győztes lecsúszott az ívről, a brit pedig elment mellette. Később Huffot áthajtásos büntetéssel sújtották ezért, így Muller végül mégis másodikként ért célba a Hungaroringen, idei első dobogós helyezését szerezve ezzel.

A leintést követő sajtótájékoztatón megkérdezték a franciát, hogy egyetért-e riválisa büntetésével, amelyre így felelt: „Megérkeztem a 2-es kanyarba, ahol még Josénál is később fékeztem, aztán hirtelen lökést éreztem hátulról, így oldalt csúsztam, Huff pedig ennek köszönhetően előzött meg, szóval igen, megérdemelte a büntetést” – vélekedett Muller, hozzátéve: „Három verseny alatt négyszer lökött meg egy Honda, ami szerintem kicsit túlzás.”

orig_c980082f466e170447a7776e9a722a68



Természetesen Huff az ellenkező álláspontra helyezkedett: „Amint megelőztem Yvant, elég gyorsan leszakítottuk őt. Biztos vagyok benne, hogy túlságosan lefoglalta, hogy a rádióban üvöltözött – úgy néz ki, mostanában ez megszokott nála. Kár ezért, mert jobb volt a tapadásom az 1-es kanyarból kijövet, mellé értem, de aztán – mint mindig – a Citroen lenyomott minket kigyorsítás terén. A belső íven védekezett, de aztán úgy döntött, jobbra húzódik és rálép a fékekre, ezért összeértünk.”

A Honda versenyzője általánosságban is kifakadt Muller idei stílusára: „Úgy tűnik, jelenleg így akar vezetni. Ugyanezt csinálta, amikor Tiago mellé bújt a szlovákiai 8-as kanyarban. Tudnia kellett, hogy ott van, aztán pedig nekem ütközött és engem is kívülre taszított, ezért a következő kanyarban én toltam őt szélesre, így én jöttem ki jobban a dolgokból. Kár ezekért, mert ez nem az az Yvan, akivel korábban versenyeztem. Szerintem ez egy olyan Yvan, aki nehezen tudja tartani a lépést egy bizonyos argentinnal.”

Huff nem csak francia ellenfelének ment neki a hungaroringi fordulót követően, hanem a versenybíráknak is, akik szerinte rendkívül következetlenül végezték a munkájukat a hétvégén, ezzel ráadásul a közönséget is megfosztották egy izgalmas csatától a győzelemért (ezzel egyébként a brit Eurosport kommentátora, Martin Haven is egyetértett, aki már a közvetítés során is kritizálta a döntéseket). A 2012-es világbajnok szerint jó lenne, ha ismét lenne egy ex-versenyző a stewardok között:

„Több súlyosabb szabálytalanságot is figyelmen kívül hagytak, így a magyarországi versenyek megmutatták, hogy szükség lenne a következetes bíráskodásra” – jelentette ki Huff. „Rengeteg steward soha nem is ült versenyautóban, pedig öt éve még egy korábbi pilótát, John Clelandot delegáltuk a döntéshozók közé. Ez már a múlt a WTCC-ben, de egy FIA világbajnoki sorozatként szükségünk lenne ilyesmire, mert az nem fest jó képes rólunk, ha számos felháborodott rajongó nem érti a büntetések okait és megkérdőjelezik a döntéshozók kompetenciáját” – fogalmazott a brit.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: