DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
WTCC

Lopez: WEC, DTM vagy WTCC?

Az előző két WTCC-szezon győztese úgy érzi, egy Le Mans-i szereplés némiképp kárpótolná az elmulasztott F1-es szereplésért – de más lehetőségek is szóba jöhetnek, akár a WTCC-ben maradás is.

Miután biztossá vált, hogy a Citroen a szezon végén elhagyja a WTCC-t, a kétszeres világbajnok címvédő Jose Maria Lopeznek lassan el kell gondolkoznia a folytatást illetően: a legnagyobb kérdés az, hogy a túraautó-világbajnokság meghódítását követően új kihívásokat keres majd magának, vagy ebben a szériában próbál majd meg újabb sikereket elérni.

Lopez a motorsport.com-nak adott interjújában mindenekelőtt az hangsúlyozta, hogy egyelőre még nem a 2017-es tervek jelentik a prioritást számára: „Egyelőre minden energiámmal 2016-ra koncentrálok, szeretnék jól teljesíteni a WTCC-ben, meg akarom védeni a bajnoki címemet. Jó akarok lenni, de tudom, hogy ehhez teljes koncentrációra van szükségem. Hogy utána mi lesz, majd meglátjuk, mindennek megvan a maga ideje.”

lopez_wtcc2016_wtcc



„Nem hiszem, hogy már itt lenne az ideje, hogy 2017-en gondolkozzunk, egyelőre az elsőszámú prioritást az jelenti a számomra, hogy a 2016-os évből kihozzam a legjobbat. És persze próbálok kitartani emellett a csodálatos csapat mellett, ami egyelőre úgy tűnik, hogy nem lesz lehetséges 2017-ben. De talán lesz valami, egyelőre még nem tudom” – mondta Lopez, arra utalva, hogy talán nem zárult be végleg a Citroennel való közös folytatás lehetősége.

Persze az argentin másfelé is nézelődik, mindenekelőtt a hosszútávú versenyzés irányába kacsintgat, ami némi „kárpótlás” lehetne a számára azt követően, hogy 2010-ben a USF1 idő előtti megszűnése minden bizonnyal örökre megfosztotta őt a királykategóriás bemutatkozás lehetőségétől: „Az én szememben az F1 után a WEC jön. Úgy értem, hogy jelenleg technológiai szempontból az LMP1 az egyik legfejlettebb.”

„Nagyon gyors kategória, Sanghajban például úgy tudom, hogy az F1-hez nagyon közeli időket értek el. Miután nem jutottam be a Formula-1-be, a Le Mans-i részvétel talán betölthetne egy űrt bennem. De ez sem lesz könnyű, ebben a pillanatban még nem több egy álomnál” – mondta Lopz, aki elmondása szerint júniustól kezdhet esetleges új munkaadókkal tárgyalni, s bár több elképzelése van a jövőt illetően, egy dolog biztos: nem akar visszamenni Argentínába.

„A WEC mellett ott van lehetőségként a DTM is, sőt talán az is előfordulhat, hogy maradok a WTCC-ben. Nyitva kell tartanom ezeket az opciókat, egy dolog viszont száz százalékig biztos: nem akarok visszamenni Argentínába, továbbra is itt akarok versenyezni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: