DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
WTCC

Lopez és Monteiro vitáznak a hétvégi balesetről

A WTCC vasárnapi balesetének mindkét résztvevője a másik felet tartja bűnösnek. Tiago Monteiro dühös, amiért fel kellett adnia a versenyt, de Jose Maria Lopez nem érzi magát felelősnek ezért.

A Honda és a Citroen pilótája a Paul Ricardon rendezett második futam során koccantak össze. A fordított rajtrács miatt a 8. starthelyről előretörni vágyó Lopez a külső íven próbálta megkerülni Monteirót az 1-es kanyarban, ám a portugál is szélesen fordult, így a két autó összeért, és Lopez kiforgatta a Hondát, amelynek a felfüggesztés meghibásodása miatt ki is kellett állnia. Ezzel szemben Lopez hamarosan túljutott Michelisz Norberten is és megnyerte a versenyt.

Monteiro érthető módon nem volt túl boldog a történtek után. „Természetesen dühös vagyok, hiszen még ha meg is büntették volna őt, az én eredményemen az sem változtatna. Ez a dobogó nagyon fontos lett volna nekem és a csapatnak.”

Lopez szerint azonban a portugál rossz helyen keresgél, ha őt hibáztatja, hiszen szerinte mindent jól csinált az előzési kísérletnél - erre pedig a legjobb bizonyíték, hogy a vizsgálódás után is megtarthatta futamgyőzelmét.

„Két kulcsfontosságú pillanata volt a versenyemnek: az egyik, amikor az első körben időveszteség nélkül megelőztem Mát és az élen állók nyomába eredhettem, a másik pedig, amikor kívülről próbálkoztam Monteiro ellen” - ecsetelte a címvédő. „Egyszerűen rámhúzta az autót - én ugyan próbáltam elfordulni, de semmit nem tehettem. Kár az ő versenyéért, de kockázatot vállalt és vesztesként jött ki a küzdelemből. De egyebet nem tudok mondani, hiszen egyetlen százalékban sem érzem magam bűnösnek az esetben.”

A versenybírók talán nem teljesen értettek egyet a felelősség Lopez által felvázol százalékos elosztásában, hiszen ítéletük szerint egyik versenyző sem volt annyival bűnösebb a másiknál, hogy büntetést érdemeljen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: