DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
USA

Gyötrődik a Wilson-baleset résztvevője

Sage Karam önhibáján kívül vált egy tragédia részesévé: Poconóban elszenvedett balesete után az ő leszakadt első szárnya találta fejbe Justin Wilsont. Pszichológusra is szüksége volt.

A vasárnapi versenyen a Ganassi csapat újonca 20 körrel a leintés előtt szenvedett balesetet, mikor a falnak csapódott. Autójáról számtalan törmelék repült le, köztük az első szárny is, amely szerencsétlen módon eltalálta a hátrébb haladó Justin Wilsont. A brit versenyző kómába esett, egy nappal később pedig elhunyt. Bár Karam nem okolható a történtekért, a 20 éves pilóta gyötrelmes időszakot él meg.

„Nehéz egy hét volt. Egy pszichológussal dolgoztam együtt, akit már régebben is ismertem, most azonban tényleg sok időt fordított rám. Nagyon nehéz most nekem, de a legfontosabb Justin családja. El sem tudom képzelni, min mennek keresztül” – mondta az újonc pilóta, aki nem versenyez a sonamai szezonzárón, de a történtektől független okból: idén Sebastian Saavedrával osztozik a 8-as számú autón.

„Ami engem illet, az éjszakák a legrosszabbak, amikor az ember elkezd különböző dolgokon gondolkodni. Ha az autóban lennék, azt tenném, amit Justin szeretne tőlem. Rosszfiú lennék. De úgy gondolom, jelenleg az a legjobb, hogy ezen a héten nem indulok.”



Karam elárulta, „talán 100-szor” megnézte balesete visszajátszását, de továbbra sem tudja megmagyarázni okát. „Az autó nem hibásodott meg, nem találtam el semmit. Elhagytam a bukkanót az 1-es kanyarban. A kanyar késői szakaszán történt a megforgás, amikor pedig megtörtént, gyorsan történt.”

„Egyedülálló eset volt. Ő 10-11 autóval hátrébb haladt. Egy bizarr baleset volt. Annak ellenére, hogy véletlenszerű dolgok láncolata vezetett odáig, esténként az ágyban fekszem, a plafont nézem, és azon gondolkodom, ’mi lett volna, ha…’. Egy ilyen helyzetben nem tudod magad kellemesen érezni.”

Karam szeretné, ha Wilson hozzátartozói nyújtanának lelki támogatást neki. „Remélem, hogy a családja segíteni fog nekem. Juliával (Wilson felesége) még nem beszéltem. A helyes időben szeretnék. De beszéltem Steffel (Wilson testvére, Stefan), azon az estén, amikor megtörtént. Én és Justin ugyanabban a kórházban voltunk. Ott beszéltem vele, tegnap pedig váltottunk pár üzenetet. Az összes ember közül, aki segíthet összeszedni magam, az ő családjának van a legnagyobb szerepe.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: