DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
Túraautó

Ficza bravúros pontmentése a TCR első futamán

A 9. helyről indult és ugyanebben a pozícióban intették le a Zengő Junior Team 18 éves magyar pilótáját, ifj. Ficza Ferencet a TCR Nemzetközi Széria történetének első futamán, Sepangban.

Ha csak ennyi információ állna a rendelkezésünkre, és nem láttuk volna a futam történéseit, akkor ez alapján azt gondolhatnánk, hogy teljesen eseménytelen körözgetéssel zajlott a 37-es rajtszámú SEAT Leon Racert terelgető pilóta versenye, de nagyot tévednénk.

Már maga a rajt is nagyon zaklatottan alakult, hiszen az F1 versenyigazgatójaként is ismert Charlie Whiting kénytelen volt új felvezető kört elrendelni, miután elsőre nem sikerült jól felállnia a mezőnynek a rajtrácsra. Másodikra már minden rendben volt, ám az első kanyarban senki sem akart előbb a fékre lépni, mint a másik, a kanyar viszont ettől még ott volt, ahol, és ennek az lett a vége, hogy az első két helyezett versenyző rögtön kicsúszott, és csak nagy nehézségek árán tudták pályán tartani autójukat.

Mindeközben a belső íven a nyakukra esett a komplett mezőny, és egy hihetetlenül pezsgő és eseménydús első kört láthattak a nézők. Ifj. Ficza több pozíciót is nyert az első néhány kanyarban, és ügyes helyezkedéssel már az 5-6. hely környékén haladt, ám ketten is szinte minden kanyarban támadták őt hátulról: az olasz Belicchi és a spanyol Oriola. Végül előbbi végezte el a piszkos munkát, egy bodicsekkel kibillentve a magyar pilóta SEAT-ját az egyensúlyából, így nemcsak ők ketten mentek el Feri mellett, de sokan mások is.



Ifj. Ficza nem adta fel, és nagyot küzdve néhány körön belül visszajött a 8. helyre, ám Michel Nykjaer nem sokára visszaelőzte őt, így a magyar tehetség visszakerült oda, ahonnan elindult: a 9. helyre. A kockás zászló is ebben a pozícióban érte, így a vasárnapi második futamot, amelyet közvetlenül az F1-es Malajziai Nagydíj előtt rendeznek, a 2. helyről kezdheti majd meg, mivel a TCR szabályai szerint az első futam első tíz helyezettjét fordítják meg a második futam rajtjára.

A TCR első versenyét a svájci Stefano Comini nyerte a spanyol Pepe Oriola és az orosz Szergej Afanaszjev előtt, mindhárman egy-egy SEAT-ot terelgettek. Mögöttük két Honda robogott célba, Gianni Morbidelli, Kevin Gleason sorrendben. 

Az első futam végeredménye:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: