Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. november 18. szombat
Tereprali (TR)

Különleges párharc a Kincsem Parkban

A ló nem fél a versenyautótól. Akkor sem, ha a mutató végig a pirosban van és a 380 lóerős Opel Mokka motorja eszeveszetten üvölt.
Ezt a megállapítást tette Szalay Balázs vasárnap délután a Kincsem Parkban, amikor a díjnyertes Talizmánnal és hajtójával, Juhász Balázzsal mérkõzött. És még valamit megállapított: azt, hogy a ló kiválóan alkalmazkodik a versenypálya rettentõen felázott talajához is, ellentétben a csontszáraz sivataghoz szokott tereprali-versenygéppel. 
 
kincsem-park-opel-dakar-team-01
 
Lovak és lóerők feszültek egymásnak a Kincsem Parkban, a Nemzeti Lóverseny és Food Truck Show-n. A különleges „futam” előtt Szalay Balázs navigátora, Bunkoczi László fogadott – természetesen pilótájára tett. 
 
 
„Amikor felkészültünk a bemutatóra, a Kincsem Park talaja száraz volt, és nagyon feküdt az autónknak, csakhogy vasárnapra alaposan felázott, így már a rajtnál sem indult meg úgy a kocsi, ahogy kellett volna, sokáig csak kapart és dobálta a sarat – elevenítette fel a történteket az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs. – A kanyarokban folyamatosan keresztbe csúsztunk, ami látványosnak látványos lehetett, de gyorsnak nem volt gyors. A ló és lovasa, Juhász Balázs azonban nagyon jól megindult, és végül hamarabb teljesítette az egy kört, mint mi a kettőt. Jó kis show volt, és persze szerettem volna nyerni, de azért nem tragédia, hogy nem sikerült. Remélem, az esős idő ellenére kilátogató nézők jól szórakoztak, mert ez volt az elsődleges cél. Mindemellett persze, nekünk is jó élmény volt a Kincsem Parkban, ilyen impozáns környezetben autózni.” 
 
 
Szalay Balázsnak és Bunkoczi Lászlónak egyébként már jó néhány lovas kalandban volt része, elég, ha csak az Opel Dakar Team image-filmjeit említjük, amelyek közül háromban is szerepeltek lovak (a We’ll be back, a Lóerők harca és a Gyere velünk a vadnyugatra! címû filmek megtekinthetõk a csapat youtube-csatornáján) az Opel Mokka versenyautó mellett.