DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Tereprali (TR)

Fekete-Tóth: Kibabrált a technika ördöge a bajnokpárossal

Lecsapott a technikai ördöge a 2014-es magyar tereprali-bajnokpáros, Fekete Antal és Tóth György versenyautójára az október 25-én tartott Euro-Tools Kupán. Az Etyek térségében rendezett sprintfutamon megbosszulta magát az a tény, hogy a Marokkó-ralit követő hazatérés után a különítmény versenyt futott az idővel, s így a Toyota Hilux Overdrive-on csak felületes műszaki átvizsgálást sikerült eszközölni az újabb hazai fordulóra.

CARGORACING_ETYEK_02



Fekete és Tóth kiváló tempóval indított a Nyílt Országos Terep-rallye Bajnokság idei hetedik, egyben a sprint-kupasorozat szezonbeli második futamán. A bajnoki titulust már az előző, nagykállói összecsapáson bebiztosító páros az első szelektív szakaszon bátran autózott, ám röviddel a menet vége előtt kuplungproblémák jelentkeztek a Toyotán: bár a penzum utolsó három kilométerén már ennek jegyében haladtak, így is a 2. legjobb idővel fejezték be azt, a folytatás azonban meghiúsult.

Polczer Miklós főszerelő vezérletével a háttércsapat az etyeki szervizparkban átvizsgálta az autót és arra a következtetése jutottak, hogy a meghibásodás kizárólag műhelykörülmények között javítható. A versenyzőpáros a hátralevő szakaszokra megkapta a szabályok szerint meghatározott időbüntetést, ám mivel a mezőny ezúttal kevés – a T1-es géposztályban mindössze 8 – egységből állt, az abszolút értékelésben így is a bajnoki pontokat érő 7. helyre kerültek, a T1.1.3-as kategóriában pedig a 3. pozícióért még trófeát is kaptak.

„Nagyon sajnáljuk, hogy így alakult számunkra az etyeki sprint” – értékelt a pilóta, Fekete Antal. „Tisztában voltunk azzal, hogy a Marokkó-ralit követően versenyt kell futunk az idővel és csak felületesen tudjuk majd átvizsgálni az autót, mélyebb ellenőrzésre nem lesz lehetőségünk, de mindenképpen itt akartunk lenni. Ezért most egy betlivel fizettünk, de egyáltalán nem bánkódunk. A bajnoki cím megszerzése után már könnyebb túltenni magunkat a történteken, ráadásul jobb, hogy itt jött elő ez a kuplungprobléma, mintha a szaharai dűnék között fordult volna elő hasonló...”

Tóth György hozzátette: „A Toyotával a hazai és az európai versenyeken még soha nem volt technikai problémánk, most pedig előállt egy ilyen sajnálatos hiba. Szerintem ez azt is jól szemlélteti, hogy az autó borzalmasan komoly igénybevételnek volt kitéve a Marokkó-ralin. Egyébként érdekes volt a pálya széléről szemlélni a verseny zömét, így ugyanis láthattuk, hogy mennyire agilisan vezeti a tavalyi bajnok Fodor Imi az elképesztően robbanékony, agresszív Ford Rangert. Szeretnénk ezúton is gratulálni neki a győzelemhez! Jó volt látni azt is, hogy Korda Erik ismét a régi önmaga volt és a kieséséig kitűnően teljesített. A Lónyai Pali csapatában debütáló Osváth Péter igazi színt hozott a versenybe, a remek bemutatkozás után remélhetőleg újra láthatjuk majd őt a terepraliban. Mi mostantól készülünk az évadzáró sprintfutamra, amely előtt már lesz elég időnk arra, hogy az autó minden porcikáját ellenőrizzük.”

A tereprali-ob, egyben a sprint-kupasorozat zárófordulóját november 16-án tartják Békéscsaba és Gyula térségében.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: