DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 26. péntek
Retro

Retro – A világ legremekebb autóversenyzője

Ezúttal egy szinte elfeledett kort elevenítünk fel a rovatban: a 20-as évek kiválósága, Pietro Bordino nyerte az első monzai Olasz Nagydíjat, és szomorú balesetben, egy kutya miatt lelte halálát.

Manapság már a Formula-1 kezdetei, az 50-es évek a maga legendáival, Fangióval, Ascarival, Moss-szal és a többiekkel is egészen messzinek tűnnek az időben, ha pedig a 30-as évek nagydíjairól, a Mercedes-Benz és Auto Union német sztárjaival vagy Tazio Nuvolarival esik szó, végképp úgy érezzük, megfoghatatlanul távoli eseményekről beszélünk. Pedig már korábban, az 1920-as években is szárnyait bontogatta a versenyzés, és ennek a kornak is megvoltak a saját hősei – mindenekelőtt az olasz Pietro Bordino, akinek pályafutásába, valamint a maihoz semmilyen tekintetben nem hasonlítható érába igyekszünk egy kis betekintést nyújtani.

Az F1 első éveiben számos versenyző bukkant fel, aki már a világháború előtt rótta a pályákat: Farina, Fagioli vagy épp Chiron mind-mind a 30-as években kezdték, aztán hosszú kihagyás után, egy évtizeddel öregebben ültek újra volán mögé, mikor a vihar elcsendesült. Bordino karrierje szintén a háború előtt indult, ezúttal viszont – és ez is segít átérezni, milyen régen játszódik ez a történet – az első világháborúról beszélünk. Az ifjú Pietro, aki 1887. november 22-én született Torinóban, 15 évesen tűnt fel először a beszédes családnevet viselő Vincenzo Lancia mellett szerelőként. Arról a korszakról beszélünk, amikor a szerelők még az anyósülésen utaztak a pilóta társaságában.



Később, 21 évesen már ő vezetett, egy francia hegyi versenyen történt bemutatkozása, de járt Angliában, Brooklandsben is, ahol mérföldes rekordot döntött. Az 1913-as Targa Florión már az időközben autóépítésbe kezdő Lancia pilótájaként tűnt fel. Ezután következett a világháború.

Érdekes módon 1919-ben motorokkal kezdett újból versenyezni, többek között egy 1100 köbcentiméteres Harley-Davidsonnal, és többször is győzelemig jutott. Két évvel később megint a Fiat pilótája lett. A Targa Florión kiesett, Los Angelesben azonban megnyert egy 250 mérföldes futamot, és kiérdemelte a „vörös ördög” becenevet az amerikaiaktól. A bresciai Olasz Nagydíjon az élről esett ki motorhiba miatt, következő évben azonban, amikor a versenyt már a vadonatúj, különösen gyors monzai pályán tartották, szerencsésebb volt, és győzni tudott. A 800 kilométeres versenytávot – 80 kör a kereken 10 kilométeres, ovállal kombinált pályán – 5 óra és 43 perc alatt teljesítette. Erre az eredményre emlékeznek karrierje legnagyobb sikereként.

Bordino vezetési stílusa olyan volt, hogy ha ma versenyezne, alighanem sok rajongót szerezne magának: az autót sosem kímélte, és mindent beleadott a győzelemért, így bár sokszor csatázott az elsőségért, az sem volt ritka, hogy csődöt mondott alatta az autó. Az 1924-es lyoni GP-n például a fékei adták be egy kulcsot: épphogy elkerült egy vöröskeresztes állomást, miközben leszaladt a pályáról, és szerencsére egyetlen nézőt sem gázolt el. A következő évben az USA-ba visszatérve egy egészen más versenyen, az indianapolisi 500 mérföldesen állt rajthoz, ahol a 10. pozícióban ért célba.

A Fiat kiszállása után egy saját Bugattira tett szert, és ezzel harcolt a győzelemért Nuvolarival – végül alulmaradt vele szemben – a Circuito del Pozzón 1928-ban, élete egyik utolsó versenyén. Április 15-én Alessandriában körözött a futam edzésén, mikor a gyors egyenesben egy kutya futott elé. Bordino félrehúzta a kormányt, hogy elkerülje az állatot, mégis eltalálta azt, mire az autó kitört, és a Bugatti fejtetőre fordulva egy csatornába zuhant. A versenyző és szerelője, Giovanni Lasagna a vízben lelték halálukat.

Rátaláltunk egy újságcikkre, amely abban az évben, májusban emlékezett meg Bordinóról: „Halála idején sokan őt mondták volna a világ legremekebb autóversenyzőjének. Elvesztését a rajongók minden országban meg fogják érezni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: