Michael Schumacher hatszoros világbajnokként – és az elmúlt négy év uralkodójaként – kezdte meg a március 7-i Ausztrál Nagydíjjal induló 2004-es szezont: igaz, az előző évben a fiatalok, Kimi Raikkönen és Juan Pablo Montoya alaposan megizzasztották a pénzéért, így a levegőben volt egy trónfosztás lehetősége, a legfőbb favoritnak azonban továbbra is a német számított – igaz, arra kevesen gondoltak, mennyire domináns év áll a Ferrari-pilóta előtt…
A maranellói csapat uralta az időmérő edzést, Michael Schumacher és társa, Rubens Barrichello végeztek az első két helyen – kettejüket 0,074 másodperc választotta el egymástól, a harmadik Juan Pablo Montoya már 0,590 szekundumra volt, habár a kolumbiai hibázott gyorskörén. A hétvégére jellemző alacsony hőmérséklet kedvezett a Ferrarik Bridgestone-abroncsainak, a többiek pedig azzal vigasztalták magukat, hogy Melbourne sokszor csalóka képet fest az erőviszonyokkal kapcsolatban.
Ennek ellenére a Williams, McLaren és többi csapat fasorban sem volt a Ferrarihoz képest, négy kör után kettő, nyolc kör elteltével öt másodperccel vezettek. Bár Barrichello eleinte Schumacher nyomában volt, a csapaton belüli hierarchia ismeretében nem okozott meglepetést, hogy nem bontakozott ki csata közöttük, a német pedig mind az 58 kört az élen töltötte. Emellett a leggyorsabb köridőt is megfutotta – a pálya mai napig álló rekordját –, ezzel karrierje öt grand slamjének egyikét szerezte meg, a kifejezés a pole, legjobb kör, győzelem és végig vezetett futam mesternégyesét takarja.
Csata csak a mezőny hátsóbb részében zajlott, elsősorban a rajt volt látványos: az egy sorral hátrébbról induló Alonso a füvön előzte meg Montoyát, aki elmérve az első kanyart számos pozíciót esett vissza. Jarno Trulli eközben kilencedik helyről az ötödikre ugrott fel, majd Takuma Sato találta el hátulról, mikor Montoya és Alonso miatt fékezni kényszerült (autójuk sérült, de mindketten folytatták és befejezték a versenyt).
Alonso egészen rövid ideig tudott csak Barrichellóra tapadni, végül 34 másodperces lemaradással a győztestől be kellett érnie a harmadik hellyel. A futam közben a pozícióit visszanyerő Montoya utolérte őt, de előzési kísérlete során újra szélesen fordult, így végül csak ötödik lett csapattársa, Ralf Schumacher mögött. Jenson Button hatodikként végzett a BAR-ral, az utolsó két pontszerző, Trulli és David Coulthard pedig kört kapott Schumachertől. Az előző szezonban bajnoki címért csatázó Raikkönen már a 10. körben kiesett motorhiba miatt, miközben mindössze a 11. helyen haladt, ami az előzőtől egészen eltérő szezont sejtetett.
A 20 versenyzőből álló mezőnyben szerepelt Baumgartner Zsolt, első minardis és harmadik F1-es futamát teljesítve: a magyar pilóta a 17. helyről indult – hárman nem futottak mért kört –, és Raikkönent követően ő volt a második kieső elektronikai hiba miatt.
Schumacher futamgyőzelme a német versenyző domináns sorozatát indította be: az év első 13 futamából 12-t megnyert, egyedül monacói kiesése rondított bele az összképbe. Később még egy versenyen diadalmaskodott, 13 nagydíjgyőzelem egyetlen szezonban – melyet 2013-ban megismételt Sebastian Vettel – a mai napig rekord. Schumacher 148 pontot gyűjtött hetedik bajnoki címének évében, ami a pontrendszer megváltoztatásáig szintén csúcs volt.
