DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 9. csütörtök
Rali

Nitró: Életem legrövidebb ralija

Rendkívül balszerencsésen alakult a 48. Mecsek Rali Nyitray Béla (Nitró) számára, hiszen a Rali2-ben induló korábbi kétszeres gyorsasági autós magyar bajnoknak ezúttal már az első gyorsasági megálljt parancsolt a technika ördöge.



 

A rutinos pilóta – aki ezen a hétvégén nemrég elhunyt jó barátja, Harkányi László emléke előtt is tisztelgett egy az autójára felhelyezett matrica formájában – a következőket mondta el a számára fájóan rövid versenyen történtekről:

„Életem legrövidebb raliján vagyok túl. Sajnos már az első gyorsaságit sem tudtuk befejezni, mert 50 méterrel a cél előtt megszűnt a hajtás. Mint később kiderült, a váltórudazat szétakadt, ezért áll meg az autó. Ez van, sajnos a technikai sportokban néha előfordulnak ilyen bosszantó, 300 forintos hibák, amik egy egész versenyt tönkretesznek. Amíg mentünk, addig jó volt, de hát a reptéri szakasz eleve 1,5 kilométer volt csak, úgyhogy nekünk összesen 1450 méter jutott ezen a Mecsek Ralin. A hétvége előtt azt mondtam, számomra ez a Mecsek Rali lesz a hab a torta tetején, és majd a végén megmondom, hogy ízlett. Nos, ez most annyira nem. Kicsit túl sós lett a hab! Most így jártunk, de ez van, és nézzük a dolgok pozitív oldalát: most legalább nem borultunk fel! Nem csüggedünk, készülünk a következő versenyre” – tekintett máris előre Nitró, aki rögtön a jövő hétvégén hasznosítaná a most benne maradt energiát, hiszen az orfűi ralisprint versenyen fog rajthoz állni hű navigátorával, Vén Gáborral az oldalán. 



 

Ezt követően Horvátországba látogat majd, ahol november utolsó hétvégéjén a Santa Domenica Ralin fog elindulni, és persze az év végi itthoni ralis dzsemboriról, a Szilveszter Raliról sem hiányozhat majd Peugeot 306-osával.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: