DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

Ogier vezet Neuville előtt, Kubica nyolcadik

Magyar idő szerint péntek kora hajnalban két szakasszal vette kezdetét az idei rali-világbajnokság harmadik futama, a Mexikó Rali, egészen pontosan két szuperspeciált rendeztek Guanajuato városában.

A nyitány a kétszeres világbajnok címvédőnek, Sebastien Ogier-nek sikerült a legjobban. Az első futamon még Thierry Neuville teljesítette a leggyorsabban a kijelölt egy kilométer, mely többek közt egy 300 méter hosszú alagúton is keresztülhaladt ám ezt követően Ogier odalépett, és a körülbelül négy és fél kilométeres második szakaszon megszerezte a vezetést.

A francia tehát az élről várja a pénteki folytatást, de arra számít, hogy (legalábbis átmenetileg) elveszíti majd vezetését, hiszen elsőként kell majd végigfutnia a poros utakon. Persze azért pozitívumokat is mondott a címvédő: „Mindig szerettem ennek a ralinak a kezdetét, a guanajuatói atmoszféra egészen hihetetlen. Jó érzés vezetni a versenyt, holnap pedig... Számíthatnak rá, hogy a lehető legjobbat hozom ki magamból.”

A második hely egyelőre Thierry Neuville-é, aki kevesebb mint egy tizeddel vezet Andreas Mikkelsen előtt. A norvég volkswagenes márkatársát, Jari-Matti Latvalát taszította le egyelőre a képzeletbeli dobogóról. A két Citroen közül Ostberg áll jobban, ő az ötödik, Meeke pedig a hatodik, a legjobb fordos pedig Ott Tanak, aki egy hellyel áll Robert Kubica előtt. A lengyel már túl van egy apró problémán, de szerencséjére a hátránya így is kevesebb 4 másodpercnél.

Pénteken kétszer négy szakasszal folytatódik a verseny, köztük a 44 kilométeres El Chocolatén és kétszer fut végig a mezőny.

A verseny állása a két szuperspeciál után:

1. Sebastien Ogier Volkswagen Motorsport Volkswagen 4:13.0
2. Thierry Neuville Hyundai Motorsport Hyundai 1.2
3. Andreas Mikkelsen Volkswagen Motorsport II Volkswagen 1.2
4. Jari-Matti Latvala Volkswagen Motorsport Volkswagen 1.8
5. Mads Ostberg Citroen Total Abu Dhabi WRT Citroen 2.1
6. Kris Meeke Citroen Total Abu Dhabi WRT Citroen 2.7
7. Ott Tanak M-Sport World Rally Team Ford 2.9
8. Robert Kubica   Ford 3.8
9. Daniel Sordo Hyundai Motorsport Hyundai 4.6
10. Lorenzo Bertelli FWRT s.r.l. Ford 5.3
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: