Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. április 19. péntek

Nagy dobásra készül Marton Gergely

Marton Gergely járt a stúdiónkban a Motorsporthíradó legfrissebb adásában - íme a beszélgetés:

A Ferrari-junioré az első hely a Hungaroringen

A Hungaroringen tartott szezon előtti tesztet a Formula-3 mezőnye, amelyen végül a Ferrari juniorja, Robert Shwartzman bizonyult a leggyorsabbnak. Az SMP támogatását élvező 19 éves orosz pilóta hét tizedmásodpercet osztott ki csapattársa, a szintén Ferrari-kötődésű Marcus Armstrong előző napi legjobb idejének, a tesztnapot pedig két tizedmásodperces előnnyel húzta be az ART fiatalja, a Renault-junior Christian Lundgaard előtt. A Prema fölénye egyértelműnek tűnt, Shwartzman is a csapat pilótájaként lett első, Armstrong a negyedik helyet szerezte meg, a harmadik premás autóval pedig Jehan Daruvala a harmadik pozícióban zárt.

A mezőnyben a Red Bull fiataljai (Yuki Tsunoda 5., Liam Lawson 9., Juri Vips 11. lett), a Renault emberei (Lundgaard mellett Max Fewtrell 10. lett) és a Sauber juniorja, Raoul Hyman (8.) is ott volt. A szezon májusban, a Spanyol Nagydíj betétfutamával veszi majd kezdetét.

f3

Továbbra is Verstappent tartják az idei szezon legjobbjának

Kijött a Kínai Nagydíjat követő Formula-1-es erősorrend, amelyet az F1 hivatalos oldalának szakértői állítanak össze pontozásos módon. Az öt szakértő 0-10-ig terjedő skálán értékeli a pilóták adott hétvégi teljesítményét az autó erejétől függetlenül (vagyis az számít, hogy mit hoztak ki a technikából) és ezek átlaga adja meg azt a pontszámot, amely alapján rangsorolják őket. Nos, ezek alapján, három futam után a következő az állás:

1. Max Verstappen 44,3 átlagpont
2. Lewis Hamilton 43,3
3. Alexander Albon 43
4. Valtteri Bottas 42,7
5. Charles Leclerc 41,3
6-7. Nico Hülkenberg és Lando Norris 39,7
8. Kimi Raikkönen 39,3
9. Sergio Perez 38,7
10. George Russell 37,7

Nincs tehát ott például Sebastian Vettel, Verstappen pedig a legutóbbi erősorrendhez hasonlóan továbbra is az élen van. Ami egyébként a Kínai Nagydíj osztályzatait illeti, ott Albont látták a legjobbnak 48 ponttal, Hamilton 47, Verstappen és Perez 45-45 ponttal követték őt.

max_4

fotó: dppi

Ilyen egy kör a vietnami F1-es pályán - videó

A Motorsport Magazine tette közzé az alábbi videót, amely alapján már pontosabb képet kaphatunk arról, hogy hogyan is fog kinézni a 2020-ban debütáló vietmani Formula-1-es pálya - a portál beszélgetett Hermann Tilke főtervezővel is.

Hozta a szokásos tumultuózus jeleneteket az IndyCar hétvégi futama

Kapkodhatta a fejét, aki nézte az IndyCar hétvégi futamát.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Here's the first lap at Long Beach in 2019, as the drivers saw it. Strap in.

NTT IndyCar Series (@indycar) által megosztott bejegyzés,

 

Már önmagát bekötő cipője is van Lewis Hamiltonnak

Nem akármilyen lábbelit biztosított a vb-címvédő rendelkezésére a Puma, a töltővel és minden egyéb segédeszközével.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

What’s in the box?.. These @PUMA Fi shoes self-lace which is awesome. Try out and beta test your own pair by filling in the form, link in bio #PUMAFi #FitIntelligence #PUMA

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

 

Nagyapja legendás autófestését idézi meg az idei Indy 500-on Marco Andretti

Mario Andretti 1969-ben egy szinte már pirosba hajló narancssárgás árnyalatú autóval nyerte meg az Indy 500-at, ezzel egyébként a család egyetlen sikerét aratva, hiszen azóta sem fiának, Michaelnek, sem unokájának, Marcónak nem sikerült ez.

A legfiatalabb Andretti, Marco autóján idén ezek a színek köszönnek majd vissza, szép megemlékezést nyújtva a már félévszázados sikernek.

Az autó:

 

Marco és Mario Andretti autójának összehasonlítása:

 

Az autó bemutatása:

 

Ez a roller nélkül eltévednének az önjáró versenyautók

A technológia elképesztő fejlettségét jelzi, hogy az emberiség már képes olyan autókat, sőt versenyautókat építeni, amelyek önállóan, sofőr vagy bármilyen külső segítség nélkül képesek haladni, szabályosan közlekedni, a versenypályán pedig biztonságosan száguldani. Persze rengeteg előmunka kell ahhoz, hogy az autó érzékelje a külvilágot, és ha csak úgy kitennénk egy versenypályára, a mesterséges intelligencia sem tudná rögtön magától, hogy merre van az előre.

Ennek hátterébe nyújt betekintést az alábbi videó, amely bemutatja, hogyan készülnek fel a Robocar teszteléséhez minden új pályán. Először egy embernek körbe kell mennie a pályán egy GPS-vevővel, a jobb és a bal oldalon is végighaladva a fehér vonalon, és ez alapján fogja az autó ismerni a pálya teljes felületét, amit használhat. Ezt az adatrögzítési feladatot mostanság egy elektromos rollerrel teszik meg, ami gyorsabb a korábbi gyalogos módszernél, és hatékonyabb annál, mintha autóval mennének körbe, azzal ugyanis nehéz lehetne ennyire precíznek maradni - az utcai pályákon pedig a falak miatt nem tudnának elmenni a határokig. 

Ilyen volt a McLaren-pilóták hétvégéje Kínában

A McLaren igyekszik bemutatni közelebbről is, hogy hogyan is alakul egy-egy hétvége a versenyzői számára a Formula-1-ben, a csapat most közzétette a kínai eseményekről készített videót, amelynek nyomon követhetjük Lando Norris és Carlos Sainz teendőit.

Megvan a Miskolc Rali nevezési listája

Ti hiányoltok valakit? A jövő hétvégén megrendezésre kerülő Miskolc Rali nevezési listája erre a linkre, vagy az alábbi képre kattintva megtekinthető!

8cypv9bjdx8jg0nfwhuj_lg

Montoya rátelepedett az emberek csuklójára

Különleges érzés lehet egy híresség számára, ha még élete során róla neveznek el valamit. Ezt élte át nemrég Juan Pablo Montoya, aki immár saját karóramodellel rendelkezik, amit La Montoya névre kereszteltek. A lehetőség a daytonai 24 órás verseny névadó szponzora, a Rolex által kopogtatott be a kolumbiai pilótához, aki három alkalommal megnyerte már a legendás egynapos megmérettetést. Az óra alapját is egy Rolex modell képezi, amit a tőlük független Artisans de Geneve óraműhelyben szedtek szét és formáltak újra, hogy az visszatükrözze Montoya személyiségét. A La Montoyából 50 darab készült tavaly novemberben, de mára már egyetlen darab sem hozzáférhető.

A fölső videóban a kolumbiai pilóta mesél karrierjéről és a saját óratípus készítésének ötletéről, az alsó pedig részletekbe menően bemutatja a La Montoyát.

Ha a Ferrari egy autóba ülteti mindkét pilótáját, nem kell csapatutasítás!

A Kínai Nagydíjról hazatérve a Ferrari csapatépítő napot tartott Maranellóban, így Sebastian Vettel és Charles Leclerc is odautazott egy időre. A programban szerepelt egy fotózás is a Ferrari új, Monza SP2-es modelljével, ami kétszemélyes, így a két pilóta egymás mellé ülhetett be a tesztmenet során Castelvetro di Modenában. Persze arról, hogy kinek a kezében legyen a kormány, továbbra is dönteni kellett! Lapozással további fotók láthatók ebben az Instagram-posztban:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Gian Matteo Vandelli (@gianmatteovandelli) által megosztott bejegyzés,

Ricciardo és Hülkenberg metaszinten csatlakozott be ebbe a papírgalacsin-hajító versenybe

A Renault új videója azt a témát feszegeti, hogy milyen lenne, ha a hétköznapi emberek agyát autóversenyzők irányítanák. Az első szimulációk szerint elszabadulna a káosz.

Raikkönen cukiságbombába bújtatta a reklámot

Mindent könnyebb eladni, ha van a képen egy gyerek is, és még könnyebb, ha kettő is. Mivel pedig éppen gyerekruházat a szóban forgó termék, Raikkönenék ezt büntetlenül megtehetik. Minttu, a családanya egy divattervező cég, a Gugguu oldalán segédkezett megtervezni ezeket a ruhákat, amelyekben Robin és Rianna állnak modellt, a finn pilóta pedig megragadta az alkalmat, hogy kedvezményes árat kínáljon követőinek.

D4XLQlnWwAAYSFy

56168120_382854285890698_3270401484839422946_n

És egy extra videó: Kimi a fiát nyúzza a házi trampolinon.

Elég messziről közelíti meg a Porsche az autóversenyzést ebben a videóban

Kosárlabdázót, balett-táncost, tornázó kisfiút és dobost is előbb láthatunk ebben az alkotásban, minthogy egy perc elteltével felbukkanna a Formula-E-be igyekvő Porsche és versenyzője, Neel Jani, és a narrátor elmondja, hogy szeretik nulláról kezdeni a dolgokat.

Videón, ahogy Ferenc pápa megkapja Senna mellszobrát

Szerdán Vatikánban megtörtént az ünnepélyes átadó, Ayrton Senna egyik unokahúga, Bianca prezentálta a pápának azt a szobrot, amit a másik unokahúga, Paula készített a pilóta halálának 25. évfordulójára. Az alkotás ezentúl a Vatikáni Múzeum kiállított kincsei között lesz megtekinthető.

Mindent megnyert a Jaguar az elmúlt napokban

A kevesebb mint egy hét alatt elért eredményesőjével dicsekszik a Jaguar Racing: szombaton Rómában a márka megszerezte első Formula-E-győzelmét, szerdán pedig a Jagaur I-Pace teljesített mesterhármast: a rangos Világ Év Autója, Világ Év Autódizájnja és Világ Év Zöld autója díjakat is megnyerte a New York-i autószalonon tartott eredményhirdetésen.

Jajj, mennyivel lassabb a Williams a Mercedesnél...

Egymás mellett nézhetjük meg Valtteri Bottas és Robert Kubica időmérős körét Kínából...

Mutatunk egy újabb autóhangot utánzó művészt

Aki a ralit, vagy a ralikrosszt követi, aligha csalódik:

 

Bajnoki címért indul a M1RA idén

2019-ben is a TCR Európa-kupában szerepel a M1RA. Az AFM Motorsporthíradó a csapatvezető Michelisz Norbertet és Bári Dávidot, valamint a pilóta Nagy Dánielt is megszólaltatta.

Bejelentést tett az idei szezonjával kapcsolatban Kiss Norbert

"#5 Örömmel jelentem hogy idén is ott leszünk a FIA Kamion Európa-bajnokságon, csapatommal a Tankpool24 Racing Teammel! A rajtszámom idén az 5-ös lesz, ez az a szám amit keressetek a paddockban és a pályán!  Köszönöm a csodás fotókat Peter Mosoni | Photography 

Köszönöm hogy velem vagytok és remélem idén is szurkoltok nekem! #5 Még több hír hamarosan!" - írta közösségi oldalán Kiss Norbert.

pf8_9

pf8-1

Olvastad már?