DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Motor

A doktorokat lenyűgözte a „Doktor” gyógyulása

A MotoGP orvosi stábjának vezetője, Dr. Angel Charte szerint Valentino Rossi minden teszten megfelelt csütörtök délután, így készen áll a versenyzésre az Aragóniai Nagydíjon.

Valentino Rossi napra pontosan három héttel ezelőtt szenvedett síp- és szárkapocscsonttöréssel járó balesetet edzés közben, pénteken azonban máris motorra ül egy hivatalos MotoGP-edzés keretében. A hét elején Misanóban körözött az olasz, majd ezt követően döntött úgy, hogy megpróbál rajthoz állni az Aragóniai Nagydíjon. Csütörtök kora délután a spanyol pálya orvosi stábja is megvizsgálta a kilencszeres világbajnokot, s végül zöld jelzést kapott a hétvégi részvételhez.

doktorok-rossi.gyogyulasa-01



Dr. Angel Charte, a MotoGP vezető orvosa így beszélt erről: „Nyilvánvaló, hogy Rossi úgy érzi, rajthoz tud állni, de az is egyértelmű, hogy nekünk ezt le kell ellenőriznünk, s neki is át kell esnie azokon a teszteken, mint az összes többi versenyzőnek” – idézi a szakember szavait a Motorsport.com szakoldal.

„Rossi edzés közben törte el a lábát, s azt kell mondanom, az orvosa kivételes munkát végzett: 24 órával később már meg is kezdhette a rehabilitációt. Gyakorlatilag napi rendszerességgel ellenőriztük az állapotát, de a „Doktor” az „Doktor”, és el kell ismernem, megdöbbentett, milyen jól felépült egy ilyen sérülésből.”

Mint az a fenti videóból is látszik, Rossi még mankóval érkezett meg az aragóniai paddockba, Charte doktor szerint viszont a 38 éves versenyző pontosan tisztában van vele, mire vállalkozik: „Nem lesz százszázalékos, ez nyilvánvaló, de nem érez fájdalmat, ami nagyon fontos. De elképzelhető, hogy gyulladás elleni kezelést kap majd ezekben a napokban. Még a tesztek előtt beszéltem Valentinóval, és pontosan tisztában van a kockázatokkal. Tudja, hogy egy újabb esés nem tett jót, de azért engedjük versenyezni, mert készen áll a versenyzésre. Minden teszten megfelelt, de lenyűgözött minket, mennyit fejlődött mostanáig.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: