DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Motor

Marquez volt a káosz ura, Lorenzo bukott!

Összefoglalni is nehéz, annyi minden történt a legnagyobbak San Marinói Nagydíján: az eleredő, majd elálló eső miatt a mezőny nagy része kétszer is motort cserélt, a vb-címért küzdő Jorge Lorenzo pedig idén először nullázott. A győzelmet végül Marc Marquez szerezte meg a szenzációs teljesítményt nyújtó Bradley Smith, Scott Redding és Loris Baz előtt. Valentino Rossi ötödik lett.

Rekordot jelentő 92 ezer néző előtt rajtolt el délután 14 órakor a MotoGP San Marinói Nagydíja. A legtöbben persze a világbajnokságot vezető Valentino Rossiért szorítottak, aki a pole pozíciós Jorge Lorenzo és a másodikként kvalifikáló Marc Marquez mellől a harmadik helyről kezdhette meg a 28 körös viadalt. Egy másik olasz, a szabadkártyás Michele Pirro számára már a felvezető kör előtti pillanatok is katasztrofálisan alakultak: az egész hétvégén remeklő ducatist műszaki hiba miatt le kellett tolni a rajtrácsról, így csak a bokszutcából vágott neki a versenynek.

A start után hiába lőtt ki jól Rossi, végül maradt harmadik két spanyol ellenfele mögött, ám ezzel egyidejűleg néhány enyhén elkezdett szemerkélni az eső – ezt a fehér zászló is megerősítette, amely azt jelzi, hogy a pilóták kiállhatnak a bokszba motort cserélni, ha úgy érzik, hogy már elég vizes az aszfalt. A csapatok is elkezdték felkészíteni a második gépeket, ám a pilóták egyelőre kint maradtak. Lorenzo őrizte minimális előnyét Marquezzel szemben, s egyelőre úgy tűnt, többé-kevésbé Rossi is tartani tudta a tempójukat, míg mögötte Pedrosa és Iannone harcolt keményen egymással.

Hat kör elteltével aztán felerősödött az eső, ám az éllovasok még kint maradtak, miközben nagyjából a nyolcadik helytől lefelé szinte mindenki bejött a bokszba motort cserélni! Egy körrel később aztán Lorenzóék is váltottak, s a yamahás kis híján össze is ütközött Marquezzel a bokszból kijövet. Ekkor Dovizioso állt az élen Smith és Crutchlow előtt, ám ennél sokkal fontosabb volt, hogy a repsolos világbajnok néhány kanyaron belül megelőzte Lorenzót, így amikor az előtte haladók is kiálltak, ő került az élre, míg Rossi megőrizte harmadik helyét.


A 10. körben jártunk, amikor Marquez túl szélesen vett egy kanyart, így Lorenzo visszavette tőle a vezetést. Hátrébb is láthattunk izgalmakat: Hernandez esett el, s ezzel De Angelist is kiütötte a versenyből. Persze az élmezőny csatája sem volt unalmas: Marquez hamar utolérte Lorenzót, miközben mögöttük Rossi még nagyobb tempóban közeledett rájuk! A Brit Nagydíj hőse, Danilo Petrucci is újfent remekelt: az éllovas trió mögött ugyanis ő haladt a negyedik helyen!



Az eső közben elállni látszott, egy száraz ív is kezdett megjelenni a pályán, ám mindez nem akadályozta meg abban az éllovasokat, hogy egymásnak essenek: Marquez próbálkozott Lorenzo mellett, ám végül Rossi előzte meg a regnáló világbajnokot. Két körrel később aztán csapattársát is maga mögé utasította, s ezzel az élre állt hazai közönsége előtt! A mezőny azonban közben megkezdték az újabb cseréket: az élmenők közül Marquez váltott vissza először slick gumikra, s mire Lorenzo is követte a példáját két körrel később, már nem csak a hondás, hanem Smith és a remek ütemben cserélő Baz is elé került!

Ám az igazi dráma csak ezután következett számára: Lorenzo a pálya utolsó szakaszán kicsúszott – először nullázott idén a spanyol –, ezzel óriási esélyt adott Rossinak arra, hogy ellépjen tőle a pontversenyben! Persze a „Doktor” cseréje is kései volt, s csupán az ötödik helyre tért vissza Marquez, Smith, Baz és Redding mögé. A parádésan teljesítő, Open kategóriás franciát persze hamar utolérte a brit, s az erőbeli fölényt kihasználva könnyedén át is vette tőle a harmadik helyet.

Más változás azonban már nem történt, így Marc Marquez megszerezte idei negyedik győzelmét, mögötte pedig az idei első dobogóját szerző Bradley Smith, valamint a királykategóriás karrierje során először a legjobb háromban végző Scott Redding ért célba. Bazt a szenzációs negyedik helyen intették le, Rossinak pedig – a rendkívül rossz ütemben végrehajtott motorcsere miatt – meg kellett elégednie az ötödik hellyel. Az olaszt az vigasztalhatta, hogy ezzel is 11 ponttal növelte előnyét az összetettben, azaz immár 23 egység az előnye Lorenzóval szemben. A „Doktor” mögött Petrucci lett a hatodik, majd jött a két gyári Ducati Iannone, Dovizioso sorrendben, a top10-et pedig Pedrosa és Aleix Espargaro tette teljessé.

A világbajnokság két hét múlva a harmadik spanyolországi helyszínen, Aragónban folytatódik.

1.

Marc MARQUEZ

SPA

Repsol Honda Team

Honda

48'23.819

2.

Bradley SMITH

GBR

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

+7.288

3.

Scott REDDING

GBR

EG 0,0 Marc VDS

Honda

+18.793

4.

Loris BAZ

FRA

Forward Racing

Yamaha Forward

+26.427

5.

Valentino ROSSI

ITA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

+33.196

6.

Danilo PETRUCCI

ITA

Octo Pramac Racing

Ducati

+35.087

7.

Andrea IANNONE

ITA

Ducati Team

Ducati

+36.527

8.

Andrea DOVIZIOSO

ITA

Ducati Team

Ducati

+37.434

9.

Dani PEDROSA

SPA

Repsol Honda Team

Honda

+39.516

10.

Aleix ESPARGARO

SPA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

+39.692

11.

Cal CRUTCHLOW

GBR

LCR Honda

Honda

+41.995

12.

Jack MILLER

AUS

LCR Honda

Honda

+46.075

13.

Mike DI MEGLIO

FRA

Avintia Racing

Ducati

+48.381

14.

Maverick VIÑALES

SPA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

+52.325

15.

Alvaro BAUTISTA

SPA

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

+53.348

16.

Stefan BRADL

GER

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

+58.828

17.

Nicky HAYDEN

USA

Aspar MotoGP Team

Honda

+1'02.649

18.

Hector BARBERA

SPA

Avintia Racing

Ducati

+1'04.768

19.

Eugene LAVERTY

IRL

Aspar MotoGP Team

Honda

+1'05.677

20.

Claudio CORTI

ITA

Forward Racing

Yamaha Forward

+1 kör

21.

Karel ABRAHAM

CZE

AB Motoracing

Honda

+1 kör

Nem ért célba:

 

 

 

 

 

Pol ESPARGARO

SPA

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

 

 

Jorge LORENZO

SPA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

 

 

Yonny HERNANDEZ

COL

Octo Pramac Racing

Ducati

 

 

Alex DE ANGELIS

RSM

E-Motion IodaRacing Team

ART

 

 

Michele PIRRO

ITA

Ducati Team

Ducati

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: