DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Motor

Iannone pole-ba állította hazai versenyén a Ducatit

Nem mindennapi izgalmakat hozott a MotoGP olaszországi időmérője, hiszen a címvédő Marc Marquez már a Q1-ből sem tudott továbbjutni! Andrea Iannone első pole-ját szerezte a legnagyobbak között.

A vb-éllovas Valentino Rossi a 8., a címvédő Marc Marquez csak a 13. helyre kvalifikálta magát.

Q1

Alig tíz perccel a negyedik szabadedzés után máris megkezdődött a MotoGP időmérőjének első szakasza, amelyben bizony az első három tréning összesített eredményei alapján 11. helyen záró Marc Marqueznek is pályára kellett gurulnia. A továbbjutásra természetesen a címvédőnek volt a legkomolyabb esélye, aki egyébként pályafutása során másodszor volt kénytelen szerepelni már a kvalifikáció első etapjában is. A bő fél órával ezelőtti esése miatt ráadásul a második számú gépén hagyta el a bokszot a Repsol Honda spanyolja, aki első gyorskörének elején bele is hibázott az első féktávba, így „féltávnál” a suzukis Aleix Espargaro és a ducatis Danilo Petrucci birtokolta az első két pozíciót. 



Marquez aztán összekapta magát fejben, s feljött 17 ezreddel honfitársa mögé a második helyre. Mivel Espargarónak és neki viszonylag nagy előnyük volt a többiekkel szemben, az utolsó perceket már a bokszukból nézték végig, ám a regnáló világbajnok nagyon ráfázott erre, ugyanis Yonny Hernandez szokás szerint kihasználta egyik társa szélárnyékét, s mindkét spanyolt megelőzve megnyerte a Q1-et! Espargaro maradt a második, ám Marquez csak harmadikként zárt, ami azt jelentette, hogy nem jutott be a második szakaszba, s így csak a 13. helyről startolhat a vasárnapi versenyen, amit szemlátomást meglehetősen frusztráltan vett tudomásul a fiatal pilóta!

A Q1 végeredménye:

1. Yonny HERNANDEZ COL Octo Pramac Racing Ducati 1'47.117  
2. Aleix ESPARGARO SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'47.222 0.105 / 0.105
3. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 1'47.240 0.123 / 0.018
4. Danilo PETRUCCI ITA Octo Pramac Racing Ducati 1'47.497 0.380 / 0.257
5. Hector BARBERA SPA Avintia Racing Ducati 1'47.978 0.861 / 0.481
6. Stefan BRADL GER Athinà Forward Racing Yamaha Forward 1'48.047 0.930 / 0.069
7. Scott REDDING GBR EG 0,0 Marc VDS Honda 1'48.120 1.003 / 0.073
8. Loris BAZ FRA Athinà Forward Racing Yamaha Forward 1'48.133 1.016 / 0.013
9. Nicky HAYDEN USA Aspar MotoGP Team Honda 1'48.298 1.181 / 0.165
10. Karel ABRAHAM CZE AB Motoracing Honda 1'48.366 1.249 / 0.068
11. Alvaro BAUTISTA SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'48.477 1.360 / 0.111
12. Mike DI MEGLIO FRA Avintia Racing Ducati 1'48.503 1.386 / 0.026
13. Jack MILLER AUS CWM LCR Honda Honda 1'48.572 1.455 / 0.069
14. Eugene LAVERTY IRL Aspar MotoGP Team Honda 1'48.638 1.521 / 0.066
15. Alex DE ANGELIS RSM E-Motion IodaRacing Team ART 1'49.198 2.081 / 0.560
16. Marco MELANDRI ITA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'51.391 4.274 / 2.193

Q2

Néhány perc szünetet követően máris jött a Q2, amelyet tehát Marquez nélkül rendeztek meg. Az első gyorskörök után a délelőtt pályacsúcsot futó Jorge Lorenzo ragadta magához a vezetést, míg a Repsol legalább annak örülhetett, hogy a két hete visszatért Dani Pedrosa egyre jobban megtalálja korábbi formáját, s bejött honfitársa mögé másodiknak. A hazaiak kedvence, Valentino Rossi az ötödik helyet foglalta el a negyedórás etap felénél: a „Doktort” Cal Crutchlow és Aleix Espargaro előzte még meg ekkor.

A végső tűzijátékot épp a suzukis nyitotta meg azzal, hogy feljött másodiknak, az igazán nagy szenzációt azonban Andrea Iannone okozta, aki 1:46.489-es körrekordot futva a vezetést is átvette! Andrea Dovizioso is jó időt ment, de csapattársával ő sem tudott mit kezdeni, ahogy az utolsó szektorban sokat veszítő Lorenzo sem, ez pedig azt jelentette, hogy Iannone először szerzett pole pozíciót a királykategóriában, ráadásul mindezt saját és a Ducati hazai viadalán! Lorenzo és Dovizioso végzett mögötte, míg a második sorba Crutchlow, Aleix Espargaro és Pirro állhat majd fel holnap. Pedrosa lett a hetedik, a világbajnokságot vezető Rossi pedig a nyolcadik – érdekesség, hogy idei két győzelmét egyaránt ebből a pozícióból rajtolva szerezte. Vinales és Pol Espargaro fért még be a top10-be, a sort pedig Smith és Hernandez zárta. 

Folytatás vasárnap 9:40-kor a bemelegítő edzéssel, míg a legnagyobbak mugellói futama 14 órakor rajtol majd.

A Q2 végeredménye:
1. Andrea IANNONE ITA Ducati Team Ducati 1'46.489  
2. Jorge LORENZO SPA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1'46.584 0.095 / 0.095
3. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati 1'46.610 0.121 / 0.026
4. Cal CRUTCHLOW GBR CWM LCR Honda Honda 1'46.657 0.168 / 0.047
5. Aleix ESPARGARO SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'46.854 0.365 / 0.197
6. Michele PIRRO ITA Ducati Team Ducati 1'46.870 0.381 / 0.016
7. Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda 1'46.875 0.386 / 0.005
8. Valentino ROSSI ITA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1'46.923 0.434 / 0.048
9. Maverick VIÑALES SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'46.934 0.445 / 0.011
10. Pol ESPARGARO SPA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1'47.050 0.561 / 0.116
11. Bradley SMITH GBR Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1'47.090 0.601 / 0.040
12. Yonny HERNANDEZ COL Octo Pramac Racing Ducati 1'47.423 0.934 / 0.333

A teljes rajtsorrend:

1. Andrea IANNONE ITA Ducati Team Ducati
2. Jorge LORENZO SPA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha
3. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati
4. Cal CRUTCHLOW GBR CWM LCR Honda Honda
5. Aleix ESPARGARO SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki
6. Michele PIRRO ITA Ducati Team Ducati
7. Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda
8. Valentino ROSSI ITA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha
9. Maverick VIÑALES SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki
10. Pol ESPARGARO SPA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha
11. Bradley SMITH GBR Monster Yamaha Tech 3 Yamaha
12. Yonny HERNANDEZ COL Octo Pramac Racing Ducati
13. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda
14. Danilo PETRUCCI ITA Octo Pramac Racing Ducati
15. Hector BARBERA SPA Avintia Racing Ducati
16. Stefan BRADL GER Athinà Forward Racing Yamaha Forward
17. Scott REDDING GBR EG 0,0 Marc VDS Honda
18. Loris BAZ FRA Athinà Forward Racing Yamaha Forward
19. Nicky HAYDEN USA Aspar MotoGP Team Honda
20. Karel ABRAHAM CZE AB Motoracing Honda
21. Alvaro BAUTISTA SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia
22. Mike DI MEGLIO FRA Avintia Racing Ducati
23. Jack MILLER AUS CWM LCR Honda Honda
24. Eugene LAVERTY IRL Aspar MotoGP Team Honda
25. Alex DE ANGELIS RSM E-Motion IodaRacing Team ART
26. Marco MELANDRI ITA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: