Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Immár hivatalosan kijelenthető, hiszen a MotoGP Group egy az újságíróknak eljuttatott rövid közleményben megerősítette, hogy nem fog szerepelni a 2027-es versenynaptárban a Magyar Nagydíj. Az okokról nem tettek említést, de hangsúlyozták, hogy Magyarország továbbra is fontos célpontjuk, és egyeztetnek a jövőbeli lehetőségekről az illetékes hatóságokkal.
A MotoGP – és a Superbike-világbajnokság – több mint három évtized kihagyás után tavaly tért vissza Magyarországra, méghozzá több sikertelen és meg nem valósult projektet követően a magánkézben lévő Balaton Park Circuiten, amelynek nyomvonalához több ponton hozzá kellett nyúlni a 2025-ös első futamot megelőzően, hogy motorversenyek fogadására alkalmassá tegyék.

Az idei nagydíj kapcsán sokáig bizonytalanság volt a korábbi promóter, a HUMDA körüli kérdőjelek miatt, végül alig két hónappal a futamot megelőzően kapta meg a Hungaroring Sport Zrt. a promóteri feladatokat, az idő szűkössége pedig nyilván limitálta a lehetőségeket.
Néhány versenyző magát a vonalvezetést is kritizálta, bár hangsúlyozni kell, hogy a Balaton Park Circuit mindkét szezonban megkapta a MotoGP-rendezéshez szükséges homologizációs engedélyt, azaz ilyen téren nem érhette szó a ház elejét.
Az azonban kiderült, hogy a MotoGP Group hosszabb távú célja, hogy a Balaton Parkról a Hungaroringre tegye át a székhelyét a nagydíj, ám mint a verseny körüli hetekben és az F1-es futam idején Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató többször is elmondta: ennek megvalósulásához módosítások kellenek, ezek pedig biztosan nem fognak megtörténni 2027-ben. Egy ponton az is elhangzott a mogyoródi pálya első emberétől, hogy jövőre vagy a Balaton Parkon rendeznek futamot hazánkban, vagy sehol.
Carmelo Ezpeleta néhány nappal korábbi nyilatkozata után immár hivatalos megerősítést is nyert, hogy az utóbbi forgatókönyv fog megvalósulni, azaz két idény után kikerül a naptárból a Magyar Nagydíj, amely amúgy tízéves szerződéssel rendelkezik eredetileg.
Ám mint a közlemény kitér rá, ez átmeneti lehet: a kommüniké alapján keresik a megoldásokat a jövőbeli visszatérésre, így ez attól függhet, hogy megvalósíthatók-e a motorversenyekhez szükséges módosítások a Hungaroringen, és persze attól, hogy az állam továbbra is támogatja-e a versenyrendezést.
A MotoGP Group bejelentése egyébként arra nem tér ki, hogy hasonló sors vár-e a Superbike-világbajnokság hazai fordulójára is. Ugyanis míg a MotoGP-futam kapcsán eleve arról szólt az első pillanattól kezdve a kommunikáció, hogy két-három év után megvizsgálják a Hungaroringre költözés lehetőségét, a Superbike-vb rendezését végig a Balaton Parkra tervezték a tízéves ciklusban.
A MotoGP 2027-es versenynaptárát amúgy pénteken jelentik majd be a szervezők. Azt már korábban közölték, hogy március 7-én a Thaiföldi Nagydíjjal indul, és november 28-án Valenciában zárul a jövő évi szezon, a menetrendbe pedig visszatér az Argentin GP – csak épp nem Termas de Rio Hondóban, hanem a Buenos Aires-i pályán.