DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Gyorsasági (Gy)

Gender Racing Team: Papírforma

A Gender Racing Team túl van az első pannóniaringi futamon, ami nagy küzdelmeket hozott mind a három versenyzőnek. Míg Eszenyi Laci ellenfelével, Stern Roland a köridőkkel, addig Rónai Tomi az elemekkel vívott nagy harcot

Tóth (Gender) Tamás (csapatfőnök)

„Erre a hétvégére, a pannóniaringi hétvégére bővült a csapatunk egy versenyzővel Stern Roland személyében, aki sikeresen esett át a tűzkeresztségen, hiszen élete első versenyét futotta. Laci és Tomi számára a pannóniaringi pálya nem ismeretlen, hiszen rengeteget versenyeztünk, edzettünk már itt. Ők hozták a dobogó első és második helyet.”

Rónai Tamás (kategória első, abszolút harmadik)

Nagyszerű versenyt sikerült futnunk. A rajtnál kicsit beragadtam, de ettől eltekintve a saját tempómat autózva tudtam versenyezni. Az első pár körben az előttem lévőkkel keveredtem csatába, de végül úgy döntöttem, hogy a kategóriára koncentrálok, nem kockáztatva az első helyemet. Az autó jól viselkedett, így teljes mértékben elégedett vagyok.

20150801_120733



Eszenyi László (kategória második)

„A rajt nem sikerült olyan jól, mint ahogy azt szerettem volna. Az volt a célom, hogy pozíciót javítok már a rajtnál, de ez nem sikerült. A második körig figyeltem, hogy az előttem lévő hol hibázik, vagy hol találhatok rajta fogást. Amikor megvolt az előzési pont, akkor sikerült egy szűk résen bebújni és egyet előrelépni. A verseny végéig kemény csatában voltunk és kemény, de élvezetes futamot tudtunk magunk mögött. A verseny előtt próbáltunk a telemetria alapján módosítani a vezetéstechnikában, amit nem sikerült maradéktalanul végigpróbálni. Ez majd az időmérő edzésnek lesz a programja.”

Stern Roland (kategória negyedik)

„Túl vagyunk az első versenyen. Fantasztikusan sikerült az első futam számomra, nagyon jól éreztem magam az autóban. A rajtrácson próbáltam olyan nyugodt maradni, amilyen csak lehetett. Megpróbáltam koncentrálni és mindig csak a következő kanyarra koncentrálni. Összességében sikerült a kvalifikációs időmhöz képest 3 és fél tizedet javítanom használtabb gumikon, úgyhogy még mindig rengeteg van az autóban és a pályában is.”

Vasárnap reggel 8 órakor tovább folytatódik a hétvége a második időmérővel. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: