DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Gyorsasági (Gy)

Komoly küldetéssel érkezik Bernula és Fekete a Slovakiaringre

A bajnoki ponttáblázat listavezetője, Bernula István és csapattársa, a juniorok mezőnyének ásza, Fekete Balázs is felfokozott várakozással készül arra, hogy véget érjen a Swift Cup Europe közel kéthónapos szünete és elrajtoljon az idei harmadik forduló a Slovakiaringen. A diósförgepatonyi pálya eddig nem kényeztette el a két pilótát, ám ez mindkettejük számára plusz motivációt jelent.

Májusban, a legutóbbi, spielbergi versenyhétvégén Batboy, azaz Bernula István lélektani tekintetben fontos mérföldkőhöz ért. Miután saját Swiftje alaposan leamortizálódott, kényszerűségből átült a tartalékautóba, amely épp azokon a területeken volt erős, ahol a másik a legtöbb bosszúságot okozta: az előző szezon bajnoki ezüstérmese meg is ragadta a lehetőséget és pályafutása során első ízben bizonyult a magyar értékelés legjobbjának, amely még mindig nem abszolút elsőség, viszont a pilóta számára sokat jelentett, ráadásul az eredménynek köszönhetően átvette a vezetést a ponttáblázaton is.

SWIFT02



„Kétségkívül fontos hétvége vár ránk, mert változtatni akarok az eddigi kedvezőtlen slovakiaringi trenden, lehetőleg úgy, hogy növeljem az előnyömet a ponttáblázaton” – mondta Batboy, aki a szezon harmadik fordulója előtt 8 egységgel előzi meg üldözőjét. „Ezen a helyszínen velem már megtörtént minden, ami csak megtörténhetett. Tavaly egy emlékezetes nyúlgázolás miatt veszítettem győzelmet, de volt már itt műszaki hibám és ütközéses incidensem is. A mostani hétvége picit hektikusabb lesz a szokásosnál, mert az időterv szerint szombaton csak egy rövid bemelegítő edzésre kínálkozik lehetőségünk, a vasárnap reggeli időmérőt pedig rögtön követi majd a két futam. Komoly feladat lesz, de aki ismer bennünket, az tudja, hogy sohasem riadtunk meg a kihívásoktól!” – mondta Bernula István.

SWIFT03

Fekete Balázsnak a Slovakiaringgel kapcsolatban hasonló érzései vannak, mint csapattársának: a pálya a mezőny legfiatalabb versenyzőjének sem tartogatott túl sok jót az eddigiekben, ráadásul az idei évre jelentősen felgyorsult ifjoncot ösztönzi az is, hogy legutóbb, a Red Bull Ringen bukással a zárta a hétvégét. „Ha akarnám, akkor sem tudnám titkolni, hogy mennyire várom az újabb fordulót. A legutóbbi, ausztriai kalandot hamar kihevertem, és azóta másra sem tudok gondolni, csak arra, hogy újra ott lehessek a rajtrácson. A pályát annak ellenére is kedvelem, hogy változatosak a hozzá fűződő emlékeim. Ott rajtolhattam először pole pozícióból, de legutóbb például mindkét futamot kieséssel zártam. Az a célom, hogy javítsak a mérlegen és bízom benne, hogy sok ponttal zárjuk majd a hétvégét” – mondta a versenytársak által Blackynek becézett 14 esztendős pilóta, aki az MNASZ honlapján található eredménylista szerint az ob-értékelésben a 6. helyet foglalja el, a Junior Kupában pedig vezető helyen állomásozik.

 

Vasárnap a Swift Cup Europe mezőnye 9 órakor kezdi a 25 perces időmérő edzést, míg az első futam 10:50-kor, a második menet pedig 15:20-kor startol a Slovakiaringen.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: