DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Formula-E

Piros zászlók, új aszfalt és beteg Vergne vasárnap

Eseménydúsan kezdődött a Formula-E szezonjának utolsó versenynapja, ami egyben a bajnoki cím sorsáról is dönt. Az első edzésen Loic Duval volt a leggyorsabb, majd eltört a felfüggesztése, de számos más érdekesség is történt.

Vasárnap reggel máris „új” pálya fogadta a mezőnyt Londonban, a szervezők ugyanis előző este intézkedtek a tegnap még csak vészmegoldással, a kanyar leszűkítésével eltűntetett huppanó kérdésében a célegyenes végén. Újraaszfaltozták ugyanis a kritikus részt, ezáltal kiegyenesítve a pálya balesetveszélyes pontját, így a mezőny már gond nélkül áthaladhat azon a részen - a szombati extra falat így eltávolították, és a mai verseny már rendben, állórajttal indulhat el.

CIkl7kOWsAAbefn



Az első szabadedzés 45 perce két piros zászlós leállást is hozott, először akkor, amikor Oliver Turvey alatt megállt a China Racing autója a pályán, később pedig Simona de Silvestro miatt, aki az egyik sikánt elvétve a falnak ütközött az Andrettivel.

Az amerikai csapat számára koránt sem alakult terv szerint a reggeli gyakorlás, és még a svájci pilótahölgy balesete jelentette a kisebb gondot. Másik versenyzőjük, a szombaton dobogón végző Jean-Eric Vergne ugyanis pályára sem lépett, miután az előző este lebetegedett, és az edzés ideje alatt egy orvosi vizsgálaton kellett megjelennie. A csapatnál mindazonáltal biztosak benne, hogy a francia a második edzésre, és a nap további részére már visszaülhet az autóba.

CIkr_7EW8AAdNVY

Néhány egyéb kicsúszás is tarkította a délelőttöt, a bajnoki tabellát öt ponttal vezető Nelson Piquet Jr. például egy féktáv elvétése után a bukótérben tudott csak megállni, és meleg pillanatokat élt át Karun Chandhok is, amikor egy alkalommal kitört megcsúszott az autója, és csak éppen távol tudta tartani a Mahindrát a faltól.

Az eredménytáblára nézve meglehetősen furcsa képet látunk, hiszen az élmezőnyben nagy időkülönbségek alakultak ki. Ez annak volt köszönhető, hogy nem mindenki egyforma beállításokkal futotta legjobb körét. Egyesek 150 kW teljesítményt használva futották legjobb körüket (ahogy az a versenyen engedélyezett), mások pedig 200 kW-ra „tekerték fel” az autót, ami az időmérőn használatos specifikáció. A legjobb időt így a Dragon versenyzője, Loic Duval érte el, akinek az edzés vége felé viszont le kellett parkolnia autóját a meghibásodott felfüggesztés miatt. A csapat tart a további hasonló meghibásodásoktól, hiszen tegnap Jerome d’Ambrosio autójában is ki kellett cserélni a felfüggesztést, és több ilyen elem már nem áll rendelkezésükre, így a versenyzőknek óvatosaknak kell lenniük a továbbiakban.   

 

Az első szabadedzés végeredménye:

CIkpQTHUcAA3bXZ

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: