DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Formula-E

Az eső mindent felborított, Sarraziné a pole!

A Formula-E szezonjának utolsó időmérője drámai körülmények között zajlott. Stephane Sarrazin meglepő első rajthelyet szerzett, de az eső miatt Buemi, di Grassi és Piquet csak a 6., 11. és 16. helyről indulhatnak.

Ha még nem lett volna egyébként is elég feszült a háromesélyes bajnoki küzdelem hajrája, vasárnap az időmérőre megérkezett az eső is Londonba. Az egész pikantériáját az jelentette, hogy a Formula-E mezőnye a szezon tíz versenyhétvégéje során egyetlen egyszer sem szembesült még esővel - csak tavaly augusztusban tesztelhettek egy napot vizes pályán Doningtonban - így mindenki számára ugrást jelentett az ismeretlenbe a szűk falak közé megérkező csapadék.

Gumicserére viszont nem volt szükség - egész egyszerűen azért, mert a sorozat beszállítója, a Michelin a kezdetektől olyan bordázott abroncsokkal látta el a mezőnyt, amelyek száraz és esős körülmények között is használhatóak.

CIfxqfBXAAACDtF



Az eső az időmérő kezdetén kezdett el szemelni, majd lassan egyre erősebb intenzitással hullott a fák által körülvett pályára, ám a versenyzők nem tehették meg, hogy taktikáznak a körülményekkel. Egész egyszerűen a kvalifikáció lebonyolítása miatt nem, hiszen előzőleg véletlenszerűen négy darab ötös csoportba sorsolják a versenyzőket, akik egymás után 10-10 percre hajthatnak ki a gyorsköreikre. Hagyományosan azok járnak legjobban, akik az utolsó csoportba kerülnek, hiszen akkor a legjobb a pálya állapota. Ezúttal viszont megfordult a helyzet, azok voltak a legszerencsésebbek, akik elsőként futhatták meg idejüket.

Az első csoportban a három bajnoki esélyes egyike sem volt jelen - a legjobb kört itt a Venturi versenyzője, Stephane Sarrazin érte el, mögötte pedig fél tizeddel lemaradva Jerome d’Ambrosio végzett. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy hogyan alakul az időjárás

A második csoportba egy bajnoki esélyes is került Sebastien Buemi révén, de a tegnapi futamgyőztes legerősebb ideje minden igyekezete ellenére csak a 6. helyre volt jó, és még a vele egyszerre pályára lépő Loic Duval is megelőzte, aki összetettben a harmadik pozíciót szerezte meg.

Az eső akkorra kezdett rá igazán, amikor a harmadik csoport tagjai kerültek sorra, köztük Nelson Piquet-vel, miközben a negyedikbe sorsolt Lucas di Grassi tehetetlenül dühöngött a bokszban a balszerencséje miatt. A versenyzőknek pedig további várakozásra kényszerültek, amikor Sakon Yamamoto a csúszós körülmények között falhoz csapta az Amlin Agurit, így előhívva a piros zászlót. Ekkorra a pálya már rendesen vizessé vált, a harmadik negyedben kihajtó pilóták pedig nem is tudtak harcba szállni az előttük teljesítő tíz pilóta idejével. Jean-Eric Vergne a 11., Piquet pedig csak a 12. helyre tudott besorolni, idejük már 12 másodperccel lassabb volt Sarrazinénál. 

 

WATCH @SakonYamamoto hit the wall in Q2 #LondonePrix

Posted by FIA Formula E on 2015. június 28.


Az utolsó csoportban jött aztán di Grassi, aki ki tudta hozni a legtöbbet korlátozott lehetőségeiből, hiszen bejött a 11. helyre az „esős mezőny” legjobbjaként, de így is nehéz feladat előtt áll a futamon. Piquet viszont egészen a 16. helyig csúszott, hiszen Turvey, Prost és de Silvestro is bejött még elé.

Stephane Sarrazin rajtolhat tehát az élről a 17 órakor kezdődő szezonzárón, mögötte pedig a Dragon Racing két autója, Jerome d’Ambrosio és Loic Duval várhatják majd a piros lámpák kialvását. Ám ami a legérdekesebb a bajnoki döntő előtt, hogy a három esélyes a körülmények miatt hátrébb került a mezőny sűrűjébe. Buemi a 6., di Grassi a 11., Piquet pedig a 16. helyről rajtolhat, így egész biztosan mozgalmas, sok matekozással járó futamon fog majd eldőlni a Formula-E első bajnoki címének sorsa.

A futam előtt Piquet 138, Buemi 133, di Grassi pedig 125 egységgel áll a tabellán. A pontozás azonos a Formula-1-ben használttal, azzal a különbséggel, hogy a futamon a leggyorsabb kört futó versenyző még két ponttal gazdagodik, ami tovább növeli a variációk lehetőségét. Jelen állás szerint a hétvégét harmadik helyen megkezdő Bueminek van legjobb esélye a bajnoki címre, de a versenyen még bármi megtörténhet, különösen akkor, ha az eső ott is beleszól majd a versengésbe.

 

Az időmérő végeredménye:

 

CIlghUIUEAAhC2k

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: