Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. november 16. péntek
F1

Bosszantó ok miatt kapott lángra Stroll fékje

A mezőny legvégén, elkeserítő helyzetben a Williams, amelyet egy kigyulladó fék is hátráltatott pénteken. Lance Stroll autójának tüze banális magyarázatra vezethető vissza.

A szingapúri pénteki szabadedzések egyik leglátványosabb pillanata a 18-as Williamshez fűződött: Lance Stroll autójának jobb hátsó fékje lángra kapott a pályán a második tréningen. A kanadai pilótának a bokszba kellett hajtania, hogy eloltsák a tüzet.

„Lance-nek kigyulladt a jobb hátsó fékje, amely sajnálatos módon elvette tőle az esti hosszú etapját” – beszélt Paddy Lowe, a Williams műszaki igazgatója a jelenségről, majd feltételezhető okáról: „Úgy gondoljuk, hogy ezt egy versenyző letéphető sisakfóliája okozta, amely eltömítette a fékcsatornát.”

A letépett és eldobott, hűtőnyílásokat eltorlaszoló sisakfóliák visszatérő problémaforrást jelentenek, három éve Spanyolországban Fernando Alonso esett ki emiatt. Stroll is beszélt a rajta és csapaton teljes mértékben kívül álló, bosszantó problémáról: „A végén volt egy kis tüzem a hátsó féknél egy fólia miatt. Nem vagyok biztos benne, hogy az én sisakfóliám vagy másé volt-e, mindenesetre balszerencsés helyzet.”

A Williams Szingapúrban újabb gyatra hétvégére számíthat, a városi pálya legkevésbé sem kedvez az FW41-nek. „Szenvedünk a tapadással és egyáltalán a puszta tempóval ezen a hétvégén. Ez a pálya természete miatt van, mivel a nagy leszorítóerő nem kedvez az autónknak” – mondta Stroll. A második szabadedzés eredménye nem sok jót ígér: a kanadai 19., csapattársa, Szergej Szirotkin 20. pozícióban végzett az első tréning 18. és 19. helyezése után. „A második edzésen a hiperlágyon nem tudtunk akkora előrelépést tenni, mint más csapatok” – tette hozzá Lowe lesújtóan. „Az autó tempója egyáltalán nem jó, összességében nem volt remek napunk.”

Strollban mindenesetre még él a remény: „Meglátjuk, mi történik holnap, ami egy új nap lesz. Tavaly 18. helyről indultam és nyolcadikként értem be, szóval ki tudja, mi fog történni. Talán egy kis eső!” – mondta optimistán az idén eddig kétszer pontot szerző pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?