Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. november 18. szombat
F1

Hamilton: Az autó egy busz lesz jövőre

Sem az F1-es gépek tömegének emelése, sem a jövőre felhasználható csupán három motor nem nyerte el Lewis Hamilton tetszését. A világbajnok szerint hiányzik az F1-ből, hogy igazán odaléphessenek– Brazíliában belekóstolt abba, milyen magas fokozatra tekert motorral menni.

Bár az aerodinamikai szabályok az idei évre módosultak számottevően, jövőre is változik a Formula-1-es autók külalakja: kötelezően felkerül rájuk a fejvédő halo. Ez azt a következményt vonja maga után, hogy az autó minimumtömege tovább emelkedik – a változás pedig cseppet sem nyerte el Lewis Hamilton tetszését.

„Az autó egy busz lesz jövőre, annyira nehéz lesz majd, akárcsak egy NASCAR. Hosszabbá válik a féktáv, a fékek mindig tüzesek lesznek” – jövendölte a négyszeres világbajnok. „Tudom, negatívnak tűnök, de versenyzőkként gyors, mozgékony autókat akarunk, melyekkel minden egyes körben, állandóan támadhatunk. Sajnos az esetek nagy többségében nem ilyennel rendelkezünk.”

Hamilton egy másik jövő évi szabályt is kritizált: négy helyett már csak három motort használhatnak a versenyzők teljes szezon folyamán. Interlagosi időmérős balesete után a brit autójába friss erőforrás került az utolsó két versenyre, amelyet a megszokottnál nagyobb teljesítményre csavarhattak. „Ez volt az első alkalom, hogy így odaléptem a motornak. Jó érzés volt, általában csak gazdálkodunk vele” – mondta.

„Nem tetszik, hogy csak három lesz belőle, ez szívás. A sprint hiányzik az F1-ből, nézzük meg az elöl levő fiúkat, csak menedzselték a versenyüket. Nem gondolom, hogy ezt túl izgalmas nézni. Ha a legizgalmasabb versenyeket nézzük, főleg az esőseket, azoknál nincsenek ilyen korlátok. Nem vagyok biztos benne, hogy a motorszám lefaragása a jó irányt segíti” – érvelt a Mercedes pilótája.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?