DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Ezt hallottuk: Hülkenberg karnyújtásnyira az Auditól

Noha a fél világ arra számított, hogy Carlos Sainz lesz az F1-be 2026-ban érkező Audi első igazolása, a jelek szerint egy másik pilóta írhat alá elsőként a négykarikás vállalat gyári csapatához. Információink szerint Nico Hülkenberg szerződtetése immáron csak formalitás.

Nico Hülkenberg 2023-ban, a Haas kötelékében tért vissza az F1-be és a német olyan teljesítményt nyújtott, amely felkeltette az Audi érdeklődését. Már a tavalyi évad utolsó harmadának kezdetén felröppentek hírek a pilóta audis esélyeiről – a Formula Podcast műsorában a Katari Nagydíjat követően már a helyzet komolyságát alátámasztó paddock-információkat is boncolgattak kollégáink –, a helyzet pedig azóta csak fokozódott. 

Bár a spekulációk szerint az Audihoz tarthat a Ferraritól az évad végén távozó Carlos Sainz is, a jelek szerint mégsem a spanyol ír alá elsőként a márkával. A Formula.hu információi szerint a Hülkenberggel folytatott tárgyalások annyira előrehaladottak, hogy a szerződés aláírása karnyújtásnyira van, sőt, talán még annál is közelebb. Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a megállapodás már a napokban létrejön és a bejelentés is megtörténik, jóval a jövő hétvégén esedékes Miami Nagydíj előtt.

 

Miért épp Hülkenberg?

Noha a gyári Audi érkezésére 2026-ig várni kell, érthető módon a márka azt szeretné, ha a Stake F1 Teamnél már 2025-ben a legmagasabb fordulatszámon pörögnének az előkészületek, ehhez pedig kiváló alap, ha a kiszemelt versenyzők már rendelkezésre állnak.

f1-hülkenberg-audi-2026



Andreas Seidlnek, az F1-es program felelősének határozott elképzelése van a jövőről, ebbe pedig Hülkenberg nagyon is beleillik: előny, hogy német, de sokkal többet nyom a latba, hogy a mezőny egyik legjobbnak tartott fejlesztőpilótája, akiről mindenfelől azt lehetett hallani eddig, hogy kiemelkedő a technikai szakértelme, a munkamorálja, ráadásul jó csapatjátékos is. 

A Haas-szereplés jó ajánlólevél volt: a csapatnál nem titkolják, hogy a tavalyi gumizabáló autó problémáinak jelentős részét Hülkenberg visszajelzései alapján tudták korrigálni a VF-24-esen, amellyel idén a német már háromszor végzett a pontszerző zónában. Mivel a hinwili csapat az utóbbi két évben szinte csak vegetált, elfogadható, hogy az illetékesek a váltás mellé teszik a garast pilótafonton is.

 

Miért épp az Audi?

Hülkenbergre nem vár könnyű feladat 2025-ben, amikor még a Stake F1 Team kötelékében kell versenyeznie, lépése azonban nagyon is jelentős: két évvel ezelőtt a partvonalon kívülre kényszerülve tesztpilótáskodott, míg most – a Renault után pályafutása során másodszor – egy gyári program kellős közepén találja magát, s amennyiben megszületik az új kontraktus, egyetlen aláírásával történelmet ír, hiszen a Volkswagen-konszern első F1-es operációjának első F1-es pilótájává válik.

f1-hülkenberg-audi

Ha a hinwili formáció gyorsan a versenyképesség útjára lép, talán lemoshatja magáról annak a rút rekordnak a bélyegét, hogy a legtöbb F1-es nagydíjon indult úgy, hogy még egyszer sem állhatott a dobogón, ráadásul az életrajzában is jól mutat majd, hogy egy ekkora volumenű projektben számítottak rá. Vélhetően nem utolsó szempont az sem, hogy az Audi híres arról, hogy gondoskodik a pilótáiról karrierjük után is, így egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a versenyzői pályafutás majdani lezárulta után Hülkenberg is kap majd egyéb feladatokat.

 

Mi lesz Sainzcal?

Aligha lehet kétséges, hogy Seidl és az Audi a Ferraritól az évad végén távozó többszörös futamgyőztes spanyolt látná szívesen a másik autó volánja mögött. A pilóta egyelőre figyeli a piac alakulását (állítólag vannak egyeztetései a Mercedesszel és a Red Bull-lal is), az Audi pedig továbbra is várja a választ, hogy elfogadja-e a pénzügyi tekintetben állítólag különösen nagy ajánlatot.

Ha nem jönne össze ez a fogás, az Audinak abban az esetben is lenne miből válogatnia: a Stake F1 Team jelenlegi párosát alkotó Valtteri Bottas és Zhou Guanyu elérhető lehet, de állítólag Esteban Ocon és Pierre Gasly is szerepel a négykarikások radarján, egyelőre szigorúan alternatívaként.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: