Steward
Admin
F1

Hamilton-győzelem a Ferrarik ütközése után

Az őrült rajt határozta meg a végeredményt az első esős éjszakai futamon: a Max Verstappen előtt összezáró két Ferrari egymásnak ütközött, az első helyet megöröklő Lewis Hamilton pedig győzelmet aratott Szingapúrban.

Szingapúrban vasárnap délelőtt óta ott lógott a levegőben, hogy szemtanúi lehetünk a Formula-1 története első olyan esős futamának, amit naplemente után, mesterséges megvilágítás mellett rendeznek: a nap során rengeteg eső zúdult a pályára, és bár estére ez jobbára felszáradt, a rajt előtt negyed órával újabb vihar érkezett, így a teljes mezőny vizes pályára alkalmas gumikkal rajtolt. Az első három sorban elhelyezkedő élcsapatok egyaránt intermediate abroncs mellett voksoltak, míg hátrébb vegyesen választottak intert vagy extrém esőgumit a pilóták.

DJ7fakIWAAEIeF6

A versenyirányítás nem hívta a biztonsági autót segítségül a mezőny felvezetésére, a húsz autó felsorakozhatott az állórajthoz, a piros lámpák kialvását követő pillanatokban pedig drámai történések rajzolódtak ki a szemünk előtt. Az első négy helyezett közül Kimi Raikkönen rugaszkodott el a legjobban, aki belülre, a fal mellé húzódva érkezett meg Max Verstappen mellé. Eközben azonban Sebastian Vettel is befelé kanyarodott Ferrarijával, védekezve a holland ellen, mindez viszont azt eredményezte, hogy a Red Bullnak nem maradt helye, a láncreakció pedig több autó vesztét is okozta: Verstappen hozzáért Raikkönenhez, aki irányíthatatlanul nekicsapódott csapattársa autójának, majd magával sodorta a Red Bullt, és az 1-es kanyarban a külső íven megjelenő Fernando Alonsót is.

Vettel tovább tudott menni a tett színhelyéről, de autójának oldalszekrénye annyira megsérült, hogy a következő kanyarokban a német elvesztette az irányítást autója felett, a falhoz csapódott és kiesett. Az egész káoszból az ötödik helyről rajtoló Lewis Hamilton profitált a legtöbbet, aki ekkor az élen találta magát, mögötte Daniel Ricciardóval és Nico Hülkenberggel, amikor a safety car a pályára lépett.

Bár az eső viszonylag hamar elállt, ám az újraindítást követően is nehéz volt távol maradni a falaktól a csúszós pályán, noha Hamiltonnak óvatoskodva is sikerült néhány másodperces előnyt kiépítenie. A mezőny azonban ismét összesűrűsödött, amikor a 11. körben Danyiil Kvjat a falban találta magát. Néhányan, mint Ricciardo és Sergio Perez ekkor a bokszba hajtottak új intermediate gumikért, de a Mercedeseket nem érte hátrány amiatt, hogy ezt nem tették meg. A Renault viszont egy kör késéssel reagált a dobogóért harcban álló Hülkenberggel és a szintén erős pontszerző helyen álló Jolyon Palmerrel, így a sárga autók kissé hátrébb csúsztak a rangsorban.

A táv fele környékén jött el a pillanat a slick abroncsokra való átváltásra, de ez nem bolygatta meg különösebben a mezőnyt: csupán a Renault került még rosszabb helyzetbe, miután Hülkenberg rengeteg időt vesztett a bokszban, majd később fel is kellett adnia a versenyt.

Az eső és a biztonsági autók miatt (harmadszor is szükség volt Bernd Mayländer szolgálataira, amikor Marcus Ericsson megpördült a hídon) nem maradt idő a teljes 61 körös táv teljesítésére, így a kétórás időlimit vetett véget a versenynek az 58. kör végén. Hamilton első helyét senki és semmi nem tudta veszélyeztetni, így a futamot a szombati forma alapján váratlanul megnyerő brit 28 pontra növelte előnyét a nullázó Vettellel szemben. Ricciardo bejött a második helyre, Valtteri Bottas pedig egy számára akciómentes este után megszerezte a harmadik pozíciót. A nagy kiesők miatt a középmezőny tagjai is szépen kaszálhattak, és három pilóta is karrierje legjobb eredményét jegyezte: Carlos Sainz a Toro Rossóval a 4., a Renault-val talán utolsó versenyét futó Palmer a 6., Stoffel Vandoorne pedig a 7. helyen ért célba.

A futam menete az esős kezdés után nyugodtabb mederbe terelődött, de így is számos csatát is kisebb koccanást láthattunk a pontszerző helyekért egymást hajszoló pilóták között.

 

 A Szingapúri Nagydíj végeredménye:

# Versenyző Csapat Kör Idő/Hátrány
1 Lewis Hamilton Mercedes 58 2:03:23.543
2 Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer 58 4.507
3 Valtteri Bottas Mercedes 58 8.800
4 Carlos Sainz Toro Rosso-Renault 58 22.822
5 Sergio Pérez Force India-Mercedes 58 25.359
6 Jolyon Palmer Renault 58 27.259
7 S.Vandoorne McLaren-Honda 58 30.388
8 Lance Stroll Williams-Mercedes 58 41.696
9 Romain Grosjean Haas-Ferrari 58 43.282
10 Esteban Ocon Force India-Mercedes 58 44.795
11 Felipe Massa Williams-Mercedes 58 46.536
12 Pascal Wehrlein Sauber-Ferrari 56 2 kör
- Kevin Magnussen Haas-Ferrari 50 kiesés
- Nico Hülkenberg Renault 48 kiesés
- Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 35 kiesés
- Daniil Kvyat Toro Rosso-Renault 10 kiesés
- Fernando Alonso McLaren-Honda 8 kiesés
- Sebastian Vettel Ferrari 0 kiesés
- Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer 0 kiesés
- Kimi Räikkönen Ferrari 0 kiesés
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?