Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. november 18. szombat
F1

F1-es autóba ülhet a Ferrari reménysége a Hungaroringen

Nagy lehetőség előtt Charles Leclerc, a Ferrari jelenlegi legígéretesebb fiatal pilótája, egyben az F2 éllovasa: a monacói versenyző pályára viheti az SF70H-t a Magyar Nagydíj utáni kétnapos teszten.

Charles Leclerc teljesítheti be az éppen két évvel ezelőtt elhunyt Jules Bianchi küldetését: a Formula-2 éllovasának a Ferrari fiatal pilótájaként nagy esélye van arra, hogy éveken belül elfoglalja a Scuderia egyik ülését. Ez egyébként már augusztus elején meg fog történni, igaz, csak ideiglenesen: a monacói a Motorsport információi szerint ugyanis lehetőséget kap a Hungaroring utáni teszten való részvételre, melyen először veheti kezei közé a Ferrari idei autóját az SF70H-t.

Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy Leclerc lehet a Scuderia nagy durranása: a Max Verstappentől mindössze két héttel fiatalabb pilóta idén uralja a Formula-2-t, öt győzelmet aratott eddig a szezonban a GP3 regnáló bajnokaként, az utóbbi három versenyhétvégén pedig egyszer sem talált legyőzőre a főversenyeken.

Korábban az is szóba került, hogy a Ferrari azonnal versenylehetőséget kínálnak Leclercnek, erre azonban még akkor is kevés az esély, ha jól teljesít a gyakorláson két hét múlva. Sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy néhány évig az egyik partnercsapatnál hagyják edződni - például a Haasnál, amely csapat autóját tavaly négy alkalommal is vezethette szabadedzéseken. Nem a magyarországi lesz egyébként az első alkalom a monacói számára, hogy Ferrarit vezethet, tavaly ugyanis teljesített már egy tesztet a Scuderia 2014-es autójával Fioranóban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?